(őrült négykezes perzselő égi zongorára)

Peregnek, peregnek, peregnek
szikrázó égi porszemek,
hozzák az őrült holnapot,
s új vágyban újra itt leszek,
arcodra hajnalt lehelek,
szívedbe égő csillagot.

Hullanak, hullanak, hullanak,
csendesen szikrázó pillanat
hoz nekünk fénylő perceket,
s új álom újra elvezet
oda, hol Te hagysz csak nyomot:
egemen hulló csillagot.

Magamra leltem, ez én vagyok:
csók éjszakád, hév nappalod…
Kicsit minden nap meghalok.
Te volnál az, ki én vagyok?
Így tűnök el most hirtelen
lelkedbe emelő szirteken?

Elfelejtettem, ki vagyok...
Nincs éjem már, se nappalom...
Kicsit minden nap meghalok.
Te lettél én, s én te vagyok?
Így múlok el egy hajnalon:
szénné égek az ajkadon!