[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 263
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 263


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

S hol van az ő Istene?
Ideje:: 01-28-2007 @ 05:21 pm

 

A férfi azonnal észrevette és már messziről látta a közeledő autó fényeit. Bízott benne, s arra gondolt, hogy az autó nem az erdészeté, talán csak egy vadász jön erre felé. Kicsit tétovázott, aztán tovább húzta a fát bízva abban, hogy a völgy - amelyben ő is éppen lefelé ereszkedik - alatt elkanyarodik az autó, s őt nem veszik észre. A fát, amely nem volt több 2-3 méteresnél egy tisztáson találta, onnan vágta ki. Ez volt a legszebb és ezt lehetett a leggyorsabban lehozni a lefelé vezető igencsak meredek erdei útra. Úgy gondolta, ha leér vele a Hangony’ partjára, akkor már nyert ügye lesz. Valahol majd átugrik a fával a túloldalra és a nádas takarásában, biztosan be tud csusszanni a falu alá. Most nincs hó - nem marad nyom utána - és sötétnek is elég sötét van, de sajnos mégis úgy látszik, nem sikerülhet a terve.Mert erre az autóra nem számított! És ráadásul ez az autó nem fordult be a kereszteződésbe, hanem egyenesen feléje tartott.
Most már mindegy- gondolta magában- már úgyis megláttak, ha akartak. Kis gondolkodás után fogta a fát és egy laza mozdulattal bedobta a mellette szélesen elterülő szederindásba. Felkapaszkodott az út menti rézsűre és rágyújtott egy Kossuthra. Jó sokáig - tudatosan - hagyta égni az öngyújtó lángját, mert közben az is eszébe jutott, hogyha ezek valóban vadászok, jobb ha időben meglátják, mintsem valami vadnak nézik ők. - Jobb a békesség gondolta magában.
Egyet gondolt és, hogy teljesen megmutassa magát visszaugrott a földútra… biztos ami biztos! Ebben a pillanatban vakító fénysugár szúródott a szemébe, a hasító fájdalomtól csak a földet bírta nézni, de még így is elvakította az iszonyatosan erős fény. Felemelte a kezét, s jelezze az autó felé, hogy ne használják a fényszórót. Ekkor, s csak is ekkor kapcsolták le a vakító fényt miközben a terepjáró lefékezett mellette.

Azonnal látta kikkel van dolga, a zöld Níván szinte virított a határőrség címere… na most lebuktam!- gondolta Túró’ s zavartan megigazította magán a kék gyári pufajkát, és a meleg füles sapkát.
A kormány mellől nem szállt ki a vezető, míg a másik oldalon kinyílt az ajtó, s egy tagbaszakadt fiatalember lépett ki az útra. Egyik kezében a fényszóró, a másikban egy pisztoly.
- Jó estét! – kérem, álljon hátrébb, és nyitott tenyérrel fölfelé tegye a kezét maga elé, hogy jól lássam!- szólt erélyesen az őrmester.
Túró’ tudta nincs értelme ellenkezni, úgy sincs semmi esélye. Meg aztán volt már hasonló helyzetben máskor is. Akkor okoskodott, s az lett a vége, hogy benn a körzeti rendőr irodájában, a büntetése mellé kapott még két hatalmas pofont is. No most nem volt kedve sem a pofonhoz, sem az irodába menéshez. Várták otthon a gyerekek és az asszony, aki éppen most terhes a hetedik gyerekükkel…
- Mit keres maga itt ilyenkor? Este 7 van, és immár korom sötét! Talán fenyőfát volt lopni?
Tűzifát ilyenkor már nem lopnak, azt reggel szokták!- jegyezte meg epésen, a férfi.  Aztán úgy látom magának nincs is taligája. De hol van a fa, amit eddig húzott?- kérdezte nem durván, de eléggé mogorván az őrmester, miközben a kezében lévő fényszóróval megvilágította a Túró’ mögötti a földutat. Vizslatva nézte mindkét oldalát a partnak, de nem vette észre a szederindásba bedobott fát.
Túró arra gondolt most letagadhatná a fát - a határőr úgysem látja - tehát mivel gyanúsíthatná meg?... Aztán az jutott az eszébe, hogy mit is mondhatna neki, minek jött ide ilyenkor- egyáltalán mit csinál itt?

Semmi nincs ilyenkor az erdőn, amiért érdemes volna kint lenni, s főleg nem éjjel. Ezért úgy döntött, megmondja mi járatban van:
- Fenyőfáért voltam, itt van a bokorban, mutatott kezével a háta mögött elterülő szedresre.
A határőr oda fordította a fényszórót és a fellobbanó fénycsóvánál a mutatott helyen már ő is észrevette a bedobott fát.
- Aztán, hogy gondoltad ezt komám?- kérdezte a tiszthelyettes. Csak úgy kijövünk ide és kivágunk egy fát, aztán hazavisszük? Ilyen egyszerű lenne az élet?
- Sajnos most nincs munkám. -Télen soha nincs! Sok a gyerek, nincs pénzünk fára és szerettem volna, ha nekik is karácsonyuk lenne. Elismerem: sajnos loptam, és ezt el is fogadom - de higgye el nem volt más választásom....

Pedig tudta magában Túró’, hogy mindig van más választás. Most például az lett volna a másik választás, hogy nem állítanak fát. Elmondta volna a gyerekeknek, hogy az idén hozzájuk nem jön a Jézuska! A télapó sem volt, azt valahogy kiheverték a gyerekek. De hogy a Jézuska se jöjjön… ezt nem akarta. Feleségére gondolt és a három legkisebbre. Összeszo rult a szíve, s keserű lett a nyála a szájában.
- Van nálad valamilyen papír?- kérdezte továbbra is - tegeződve - Túrót a férfi.
- Ez a Túró’!- nem ismered meg?- szólt ki az autóban ülő férfi. Ő az, aki a faluban sepreget, meg ilyen mindenes munkás!
- Ja igen!- villantott megint egyet Túró’ szemébe a határőr. Aztán újból rávilágított a fára és azt mondta:
- Na hozd gyorsan ide azt a fát, aztán kösd fel a saroglyára, bemegyünk a rendőrőrsre!
- Kérem, én felkötöm azt a fát, oda is adom maguknak, csak ne vigyenek be ma este! Karácsony szent este van, a gyerekeim otthon várnak. Legyenek irgalmasok, könyörgött Túró’ a falu bolondja, az egyetlen olyan cigányember, aki itt helyben, rendesen és rendszeresen dolgozott. Soha nem volt vele baj, nem hőbörgött, megpróbált saját magán segíteni, és megpróbált munkából megélni. Igaz, ez nem mindig sikerült.
- Nem tehetem meg!- értsd meg, mondta a határőr. A lopást nem engedhetjük szabadjára, mert annak nem lenne jó vége. Beviszünk és kész! Szállj be hátra!- mondta, és eközben előrehajtotta a Níva üléstámláját.
Túró’
nagyon nehezen adta rá a fejét, hogy önakaratából beszálljon és bemenjen ezekkel az őrsre. Tudta azt is, hogy a körzeti rendőr ilyenkor már tökrészeg, és mint ilyen, a feleségének azzal imponál, hogy megjátssza a kemény és igazságos rendőrt, illetve a „Rambót”.

Kelletlen ül lódult előre, amikor taszított rajta egyet a határőr. Lehajtotta a fejét és kényszeredetten beült a hátsó ülésre. Már éppen elhelyezkedett mellette a határőr is - a szabályzat szerint neki is hátul kell ülni - amikor egy közeli és hangos csattanást hallottak.

- Bazd meg Lali, ez lövés volt!- mondta meglepetten az őrmester. Honnan jött, nem tudod? -kérdezte izgatott hangon.
- Azt hiszem innen a völgy másik oldaláról! – oda menjünk, megnézzük? - kérdezte tőle a másik.
- Hogyne!- gyorsan fordulj meg és menjünk, szerintem ezek rabsicok lehetnek, mert itt ma nem vadászhat senki! Nincs szabad beíró körzet.
- Honnan tudod?
- Honnan tudom, honnan tudom?- hát onnan, hogy ma ide nem írhatott be senki vadászni, mert az őrnagyúrnak én magam írtam be ma délután. Ő pedig, majd csak éjfél után jön ki ide disznóra.
Túró’ csak hallgatott és megszeppenve ült, mint egy árva veréb a szűkös hátsó ülésen.
- Már látom, hol vannak!- mutatott abba az irányba, ahol egy kocsi lámpafénye mellett két emberi alak mozgott.
A NÍVA nagy sebességgel száguldott a repce földön. A kerék mérgesen harapdálta a dús és deres levelű torzsákat, s ezáltal csapott fel Túró’ orrába az ismerős, rothadt káposztára emlékeztető szag. Istenem!- sóhajtotta. Mennyit dolgozott a Zöldért telepen, és éveken át mennyit takarította a vermekből a rohadt káposztát, és a körmeit nem kímélve pucolta a fagyott levelektől éppen ezeknek is, az itteni laktanyába. Most ismét és újra eszébe jutott a család és keserűség költözött a szívébe. Vajon mit fognak gondolni, hol lehet, miért nem megy haza? Hiszen ha beviszik, reggelig biztos benn is marad.
Eközben odaértek a vetésen álló másik autóhoz és az Níva fényénél azonnal felismerték a két embert, a helyi vadásztársaság elnökét és annak titkárát. Az őrmester pillanatok alatt kiugrott a kocsiból és ráköszönt a férfiakra.
- Jó estét uraim!- mi járatban vannak errefelé?
- Jó estét őrmester úr! Láthatja, vadászunk! Már amennyiben nem zavarta világgá a szélsebes „mutatványával” az összes vadat – mondta kihívóan és szemtelenül a titkár.
- Ha jól tudom, itt ma nem vadászhatnának!- mond
ta magabiztosan az őrmester.
- Már miért ne vadászhatnánk fiam? - szólalt meg az elnök. Ki lenne az, aki ezt megtiltja nekünk? Neki is ellenséges és nagyon magabiztos volt a hangja:
- Talán van valami köze ehhez, őrmester?- szúrta még oda epésen a titkár.
- Én úgy tudom, ide ma más van beírva. Aztán meg ha nem tévedek - keményítette meg a hangját - őzbakra már tilalom van. Közben fejével intett a társának is, hogy szálljon ki.
- Jelentsd a rádión az őrnagy úrnak az esetet!- mondta pattogó, s hivatalos hangon, a társának.
A két vadász nem sokat zavartatta magát, folytatták a zsigerelést, mintha ezek ott sem lettek volna. Láthatóan kiváló őzbak teste felett hajlongtak. Az őrmester értett a vadhoz. Ezerszer járt kinn a főnökével, s szinte többet tudott a vadászatról, mint a vadőrök.
Biztos volt benne, hogy ez a bak kiemelkedő egyed volt, éppen úgy, mint a vadászok autójának saroglyáján fekvő másik kettő is.

A rádió recsegve sípolt, amikor odanyújtotta neki a szakaszvezető. Kis csend után…
- Értettem!- rendben, azonnal megyünk. Igen értem őrnagy úr! Akkor  viszlát!
- Elnézést kell kérnem az uraktól!- az őrnagy úr most tájékoztatott a helyzetről.
- Induljunk az őrsre, ez a parancs! - szólt oda társának a tiszthelyettes, és nyújtott arcán megpróbálta a keserű gondolatait elrejteni.

Miközben fel sem egyenesedett az elnök csak úgy foghegyről odaszólt még:
- Kell a kolbászba való, tudja őrmikém?- majd ugorjon be hozzám egy pár hét múlva, adok egy kis kóstolót!- mondta nem titkolva örömét.
- Az őrsre!- szólt a parancs, s majd kisvártatva újra megszólalt:
- Vigyük ezt a jómadarat, aztán adjuk le a szolgálatot, ma este ünnep van,… Karácsony szent estéje.
Túró’ most már egyedült ült hátul, és a látottak után, illetve hallván az iménti beszélgetést csendesen elmosolyodva, ölébe ejtette összekulcsolt kezét, és lelkében végtelen békével, átadta magát a sorsnak, mert mi mást is tehetett volna ?- hiszen az Ő istene nem utasított, nem kért szívességet ezektől az emberektől. Az ő Istene most is hallgatott, mint mindig.



Utoljára változtatva 01-29-2007 @ 10:50 am


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: kisssp
(Ideje: 01-29-2007 @ 03:52 pm)

Comment: Tanulságos, sajnos nagyon életszerű történet. Jól írsz! Üdv.: Péter


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.31 Seconds