vasárnap volt, könyörögtem

ma színes papírcsíkokat ragasztgattam a falra
(igen, van egy falam, amelyikkel azt csinálok, amit akarok)
mindenféle színű papírcsíkokat a lila karikámra

a szürkét elneveztem északnak
a sárgát délnek
azt mondtam: a kelet legyen a kék
s a zöld a nyugat
a fehér lett a nyár
a fekete a tél
tavasznak, ősznek nem jutott szín
kevertem cyánból, magentából és sárgából
fantasztik us, mi mindent ki lehet keverni!

nem zavart senki

a saját színemet is váltogattam közben
mint a keméleon*
és kifordítottam a szemem
összevissza forgattam a szemgolyóimat
kilöv elltem a nyelvem hosszúra
a füleimet előre lapítottam
összebog oztam a kezeimet
a lábaimat a nyakam köré tekertem
és háromszor átbújtam a lábam között
saját magamra tekertem a beleimet

nem látta senki

hulltak csikorogva a fogaim a földre
úgy vicsorogtam
nyüszít ettem, vonítottam
üvöltött em, zokogtam vagy éppen
csendesen sírtam
mikor mi mennyire fájt

nem hallotta senki

Utad szélén didergek, fáznak,
mint a jegenyék,
fáznak bennem az álmok...

*a keméleon: általam a napokban felfedezett új hüllőfajta, a megtévesztésig hasonlít a kaméleónra, ugyanúgy váltja (helyzettől és környezettől függően) a színét, csak lassú előrehaladása közben kifordítja a szemét, összevissza forgatja a szemgolyóit, kilövelli a nyelvét hosszúra, a füleit előre lapítja, összebogozza a „kezeit”, a lábait a nyaka köré tekeri, háromszor bújik át a lábai között és saját magára tekeri a beleit.
Mind-mind csak azért, nehogy a préda idő előtt észrevegye. Ám ha mégis észreveszi, a keméleon beletörődve viseli el a sorsát.