A vén diófa

Itt ülök, öreg diófánk
zöld lombsátora alatt.
Kérgére sok-sok ráncot,
sebet faragott az idő.
Hány éves lehetsz...
gondolatban kérdem,
ő néma, tán szemérmes...
el-elnézem.
Öreg ágát megkurtítva
ifjitásra buzdítom,
ha jő a tavasz, igéri...
megfiatalodom.
Elmúlt a tél, s a diófa vége
zöldellik már!
Tavasz illatú, langy szellő
az ágai között
ki-be jár.
Finoman ébreszti:
kelj fel! zöldülj! ébredj már!
Ki lesz a győztes?
Élet, vagy a rút halál?
Hisz zöldül már!
Gyűrött levélkéi kinyújtóznak,
szép és erős koronát formáznak.
Most itt ülök,
hűs árnyában, boldogan,
mert az élet erősebb volt,
és a munkám nem volt hasztalan.

2001.