A túlparton ismét; végre itthon vagyok
Nem feszélyez munka, ostoba rohanás
Csak mint kávé jó illata, áramolnak dalok
Holt költők szólalnak, „..ébredez’ a szakadás”
A muzsika öröme mozgatja e tért
S legyen ízes csángó, vagy moldvai ének
Síró hegedűn húzzák el az ökrös szekért
Pincehelyre járó víg kedvű zenészek
Komolytalanságba fáradt, jobbat keres
Magyar nótára hangol az ernyedt fülelés
Szép a csűrdöngölős, a Széki cserepes
Mire boka mozdul, és ajak fütyörész
Két óra játékra jó bor a fedezet
Elillan, zárórára már dzsesszes a sika
Ki nem néznéd, ők mégsem gyerekek
Minőséget pénzért se csapnák zaciba
Földünkből nőtt ki e dallamkincs gyökere
Országot érő a hagyomány-követés
Énekelve „ütős” költőink írt szövege
Megannyi simogató kemény-ölelés
Inni folyójából, és újra hallani
Vágyam a forráshoz vissza-visszahajt
Továbbadva vinni, s őrizni mindent, ami
Érdemes a szóra, épít, él, véd, s takar
2007-02-12
Hozzátartozik ehhez a vershez egy kis történet.
Tavaly ismerkedtem meg és kerültem munkatársi kapcsolatba
A Túlpart együttes gitáros/hegedűs frontemberével,
R. Tamással. Nemsokára napvilágra került zenei "rovott" múltja
Az együttes népzenei jellegű muzsikára ültet ismert költőktől
származó verseket, és azokat alkalmanként egy pinceklubban
figyelmes közönség előtt előadja.
Egy ilyen alkalom közben született versem gondolata
Ajánlom tehát neki és az együttes tagjainak |
