[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 343
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 343


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Kedves Csizi! (re: febr.2)
Ideje:: 02-13-2007 @ 01:29 pm

Kedves Csizi!

Nem akarom dramatizálni a dolgot, így rögtön az elején, de mint tudod: apám meghalt, úgyhogy most aktuálisabb a kérdés, mint valaha.

„A kérdés most már csak az, vajon a szelekció során kialakulhatott-e a nukleinsavak által csak mint hordozó, másképpen a gének örök fennmaradását biztosító túlélőgépek csúcspontjában, az emberben, természetes úton a lélek.”

(Gondolkoztam rajta, hogy a leveledet kívülről is megtanulom, és a következő talin ezzel lépek fel, hogy lássam, hányan értik valóban, amit mondasz, mert nekem ez az egy mondat is fél órámba került.)
Időnként ugyan úgy érzem magam, mint a kisgyerek, aki egy nagy és okos felnőttel próbál vitatkozni, és csak áll megszeppenve, mert érzi az igazát, de képtelen megvédeni azt, ráadásul a felnőtt még alkut is köt vele: na, jó, ha annyira akarod, hát, legyen lélek! Legyen a lélek az, amit a nukleinsavak, mint hordozók, a bennük található gének utasítására produkálnak az emberben.

Na, ettől aztán én rögtön olyan, de olyan kicsinek érzem magam, hogy szinte látom is, ahogy megnő a világ és az asztal lapjáig sem érek fel, és nagy tágra nyílt szemekkel csak annyit kérdeznék, ha mernék, hogy
- Te miről beszélsz? Azt akarod mondani, hogy az a furcsa öröm, amit belül érzek, ha valaki megért, vagy gondol rám, vagy csak egyszerűen rám mosolyog, az mind csak valami hülye nukleinsavas program? Azt akarod mondani, hogy nincs semmiféle csoda? Nincs varázslat, csak a gének végtelenségre való törekvése van? És… és… azt akarod mondani, hogy tündérek sincsenek? Sem angyalok? Sem semmi, amitől az ember úgy érzi, valami óriási Titok része, és ez jóóóóóó!

Azt, már meg sem merem kérdezni, hogy a Télapóban sem hiszel? mert attól félek, összetörnéd a szívemet, ha őszintén válaszolnál rá.
Tudod, furcsa volt látni apámat hidegen. Furcsa volt magamat látni olyan nagyon realistának.
Mindig tudtam, hogy az élet vége a halál, és azt is tudtam, hogy erre sosem lehet felkészülni. Mégis! Borzasztóan felkészültnek tűnök, és ezt nem is értem. Hogy a fenébe lehetek ilyen felkészült a halálból?
Persze, bizonyára ez csak abból a furcsa viszonyból fakad, ami apám és köztem volt. Mégis: bementem a szobájába, és leültem az ágyára és hazudnék, ha azt mondanám, hogy éreztem, hogy még ott van, de valahogy körbevett a létezése. Jó tudom: a szagok, és a tárgyak, de ha arra gondoltam, hogy abban a szobában kellene aludnom, hát kivert a hideg veríték. Ez vajon miért van? Valami nem engedte, hogy abban a szobában aludjak, és más sem akart ott aludni.
Hja, persze! A program, ami évezredek óta öröklődik. Halott szobájában nem alszunk!
Világos. Ezt mindenki tudja. De miért nem?

Meggyőződésem, hogy az emberek többségét nem a világ keletkezése izgatja, hanem az, hogy mi van az élet után.
Úgy rémlik, egyik leveledben azt írtad: semmi.
Nos, ezek szerint az ember azért hisz mindenféle istenekben, szellemekben, meg léleknek nevezett valamiben, mert képtelen elfogadni azt az egyszerű tényt, hogy az élet véges. Már legalábbis ami az ő személyes kis életét illeti.
De, akkor, mondd, kedves Csizi: a gének mennyivel okosabbak? Ők is ugyanazt szeretnék, mint ez az istenekért sóhajtozó ember: a végtelent akarják ők is.

Azt írod:
"A lélek nem másért vándorol, hanem azért, mert a nukleinsavban található gének örök életet szeretnének maguknak, és erre utasítják hordozó, ám nem túl hosszú életű biológiai rendszereiket.

Szóval a gének utasítanak. És ki utasítja a géneket? Ki találta ki, hogy a gének erre utasítsák a nukleinsavakat? A jó öreg Természet? Megy a harc, hogy ki maradjon fenn?
Ó, mily csodás, hogy mindenre van magyarázat! Szóval, akkor van egy klassz kis program arra nézve, hogy hogyan maradjon fenn, az emberi faj.
Nem ismétlem meg a kérdést, csak jelzem, hogy nem kaptam rá választ, hogy kié a felelősség? Mert hogy úgy néz ki, elég elcseszett program ez, ami az embert a fennmaradásra ösztönzi, már csak ha a túlnépesedésre, vagy a környezetszennyezésre gondolok, a kis hétköznapi tragédiákról nem is beszélve: hűség, kapzsiság, stb.
Ha a másolás szabályai azonosak, az eredmény miért lesz olyan különböző?

Megfigyelted már, hogy baráti találkozókon, mikor a férfiak a feleségekről beszélnek, mintha minden fickó ugyanazzal a nővel élne. És fordítva is igaz. A nők ugyanazokat a történeteket mondják egymásnak, mintha bármelyik férj felcserélhető lenne a másikkal. Közben pedig van a szerelem nevű társasjáték, amikor az ember kiválasztottnak érzi magát, és meggyőződése, hogy ha egyszer rátalál a másik felére, akkor át kell úsznia az óceánt, és el kell hordani a hegyeket egy éjszaka alatt, mert máskor, mással, ezt nem élheti át. Nem élheti át az Egység élményét.
Mi a fenéért van ez a hajsza, a másik „fél” után, ha már a gének parancsa úgyis teljesült?

Még csak az első oldalnál tartok (te, jó ég!), de képtelen vagyok szó nélkül megállni, hogy meg ne kérdezzem: miért olyan evidens, hogy „ha a viselkedésnek a szelekcióban szerepe van, akkor létezik a kulturális evolúció.” És hogy a kultúrára való készséget nevezzük léleknek?
Megpróbáltam felidézni, vajon mit is gondoltam magamban a lélekről, mielőtt olvastalak volna, és indirekt módon a lelketlenségről alkotott fogalmaim ugrottak be: aki lelketlen, az érzéketlen, szívtelen, rideg, kegyetlen…
Vagyis a lélek –számomra legalábbis- eddig sokkal inkább valamiféle szeretethordozó volt, sem mint holmi végtelenre törekvő program nukleinsavakban megjelenő megnyilvánulása.
Úgyhogy én ezzel az axiómával kapásból nem értek egyet. Számomra a lélek nem a kultúrára való készséget jelenti.
A jó kutyagazdák mondják, hogy egy kutyának nagyobb a lelke, mint az embernek. Ezek szerint a kutyában nagyobb lenne a kultúrára való készség?

Azt írod:
„A géneknek egyetlen céljuk van, hogy fennmaradjanak. Életbemaradásuk legbiztosabb módja pedig, az egyre tökéletesebb túlélőgépek konstruálása.”
…A génszelekciót, mint axiómát elfogadva, a lélek és a biológia összefonódása számos kulturális jelenség magyarázatát kínálja. Az egyik legfontosabb elméleti alapvetés a rokonszelekció. Lényege a következő: mint láttuk, az egyed biológiai-evolúciós értelemben vett alkalmassága vagy sikeressége, másképpen fitness, azon múlik, hogy génjei milyen arányban vesznek részt a következő generáció génállományában. Következésképp a rokonoknak nyújtott támogatás genetikai értelemben nyerő stratégia"

No már most. Ha az a cél, hogy egyre tökéletesebb túlélőgépeket gyártsanak a gének, mi a csudáért „szaporodik” az ember fiatal korában? Sokkal célszerűbb lenne minél későbbre kitolni a szaporodást, hiszen akkor sokkal több minden lenne átörökíthető a viselkedésből.
Na, persze! Fel is kell nevelni azt a gyereket, de mint Spártában láthattuk, a nevelésnek is többféle lehetséges kivitelezési formája van, és közel sem biztos, hogy erre a család a legmegfelelőbb forma.
Nem azért mondom, mintha én magam szívesen lemondanék a gyerekeim neveléséről, de ha szétnézek magam körül, bizony azt látom, hogy a legtöbb család sokkal jobban hasonlít valamiféle fogolytáborhoz, ahol az emberek életfogytiglani büntetésüket töltik, semmint, hogy az ember egyre tökéletesebbé válását szolgálnák.

(Csak megjegyezném, hogy az általad kapuzárási pánik néven emlegetett társasjáték legtöbbször improduktív, vagyis nem látom be, mennyiben támasztja alá az előbb említett génszelekciót. Egyébként, újabb elemzések nem kapuzárási pánikról beszélnek, hanem második kamaszkorról, ugyanis rájöttek, hogy az ember negyven évesen hasonló kérdésekkel kerül szembe, mint tizenéves korában: ki vagyok én? mire vagyok képes? hol a helyem a világban? és hol a világ helye bennem? Ugyanis egy átlagos programozású homo sapiensnek ezekre a kérdésekre a családalapítás és egzisztencia-teremtés éveiben kevesebb lehetősége van válaszolni.)

„De hogy visszatérjek az összesített rátermettséghez, nyerő stratégia lehet az altruizmuson kívül a nagyon sok utód létrehozásának képessége is, amit a természet édesgyermekei, a gyomok igen nagy hatékonysággal művelnek, a mostohagyermek kultúrnövényekhez képest.” Ezt, mint négy gyerekes anya, ki is kérhetném magamnak, de be kell lássam, egy valamire való, a világért és utódaiért felelősséget vállaló nő, nem szül négy gyereket a világra.
Bevallom, engem is csak gyermeki lelkem vezérelt: játszótársakat akartam magamnak, arról nem is beszélve, hogy bedőltem ártatlanságuk varázsának –olyan édesek voltak. Most is nagyon édesek, csak már nem bújnak az ölembe, és nem cirógatják a hajamat órákon át, és ezt elég nehezen bocsátom meg nekik.

Lassan én is befejezem levelemet.
Reménytelen vállalkozás Richard Dawkinssal vitatkozni.
Zárszóként még Marci jutott eszembe. Valami olyasmiről beszélt, hogy aki tudományosan akar egy virágot megismerni, az sok mindent megtudhat arról, mitől lesz a virág szirma teltebb, a szára erősebb, a színe tündöklőbb, de hiába nemesít minden tudásával gyönyörű virágot, közben épp a virág lényege vész el.
Én azóta tudom, hogy miért a pipacs a kedvenc virágom.

Remélem mielőbb hallok felőled! Bizonyára nem győzzük meg egymást, de talán nem is ez a cél. Valahogy úgy vagyok veled, mint Blanka azzal a kutyával, amelyik gazdi nélkül sétált a parkban. A kutya el kezdett Blankára ugatni, Blanka meg visszaugatott, aztán egyre jobban hergelték egymást. Mikor a kutya gazdája előkerült, szemrehányóan nézett a lányomra, aki szemrebbenés nélkül rámosolygott a kutyára és azt mondta:
- Jót beszélgettünk!
Remélem te is így érzed! :)

Vigyázz magadra és élvezd a napokat!
Egyszer mindenki ideje elfogy.

Baráti öleléssel:
Ági



Utoljára változtatva 02-13-2007 @ 01:34 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: csizi
(Ideje: 02-13-2007 @ 02:22 pm)

Comment: Szia, leveled csúcs szuper, még csak egyszer olvastam, de úgy érzem, igen feladtad a leckét ! Mindig szerettem volna első lenni, :) Üdv. , és köszönöm leveled, igyekezni fogok . Esik az eső, messze vagyok, de haza fogok érni.


Hozzászóló: LunaPiena
(Ideje: 02-14-2007 @ 08:08 am)

Comment: :)


Hozzászóló: csizi
(Ideje: 02-15-2007 @ 08:38 am)

Comment: Szia! Elnézést a hirtelen jött, ám valójában szerintem igaz, de talán nem ide illő jelzőért. Gondoltam rád, és együttérzek veled. Vigasztalódást kívánok.


Hozzászóló: szemilla
(Ideje: 02-15-2007 @ 08:43 am)

Comment: csizi:) olyan bizonytalan vagyok, vagy nem? nagyon örültem a hirtelen jött reagálásodnak! és jó, hogy van kinek írni, mert különben csak a lerakódott guáno maradna a lelkemen... szóval nincs miért bocsánatot kérned. Luna! :)


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.35 Seconds