Utazom most, szárnya alá vett a képzelet
Percek árnyai suhannak el ablakom előtt
Éjfélre jár lassan, a Hold mind feljebb lépeget
És sötét sziluettbe olvadnak a cseréptetők
Könnyű dallam kísér, füleimbe simul
Az utcák dőlt szövevénye elmosódott alant
Majd a városszélhez érve nyomtalanul kimúl
Egy rikoltó madárban látni vélem magam
Mély morajlásba süllyedt városrészek
Sápadtan hunyorgó irányfények között
Itt-ott éles villanással átzuhannak képek
Lassítok egy-egy háztömbnél, s fenn körözök
Oly védtelen a város magára hagyatva
Napközben gépcsordák tülekednek benne
Elözönli, járja milliónyi ember-hangya
Estelig csatároz, álmait kergetve
Parkjai hideg, párás ködbe burkolóznak
Véletlen, ha most ott párocska andalog
Szobák forró méhe ad helyet a csóknak
S vágyak éhét csillapítják karmolászó karok
Ketten bújnak össze más takarók alatt
Kiszolgált hűségek, békés ölelésben
Fogason régóta együtt lóg kendő és a kalap
Hogy jövő napok szemébe bátran nézzen
De van, ki egyedül mered messzeségbe
Utazik most, kitárt szárnya a képzelet
Kinek arcát a reggel ismét könnyben érte
Hallgatva a felmorajló hűs éji csendeket
2007 02. 14. |
