Mai hét krajcár történet
Aznap is, mint minden szombaton, sétálni indult kisfiával. A közeli játszótéren álltak meg, de a kicsi hamar megunta a játékot, hisz egyetlen gyermek sem volt ott a rossz idő miatt, így elindult sétálni. Az anyja követte.
A játszótér mellett hajléktalanok ültek a padon, akik a közeli szállón laktak. Mivel albérletben, egyedül nevelte gyermekét, mindig együttérzett velük, mikor meglátta őket. Ki tudja, mikor kerül ő is abba a helyzetbe. Ahogy lefelé csúsztak a társadalmi ranglétrán, egyre több szeretettel és megértéssel nézte őket, cseppet nem zavarta a mindennapos jelenlétük.
A kicsi odaszaladt a pad melletti libikókához, felült rá, de hamar meg is unta. Leszállt, odament a padhoz, és elkezdte bámulni a férfiakat. Valamit nézett a kezükben, talán kulcsot, vagy valami hasonlót, közben buzgón gagyogott a babanyelvén. Majd egészen közel került, és felmászott a padra. A férfiak kissé arrébb húzódtak, helyet szorítottak neki. Közben ő kényelmesen elhelyezkedett köztük, ami láthatóan elégedettséggel töltötte el.
Az anyja kis távolságból nézte kicsi fiát. Nem avatkozott közbe, bár félt, hogy a gyermek zavarni fogja a férfiakat. Már megszokta, hogy a felnőttek döntő többsége idegenkedik a gyermekektől, nehezen viseli el őket. Illedelmesen odaköszönt nekik, és szemmel tartotta a kicsit.
Az emberek mosolyogtak. Úgy tűnt, egyáltalán nem zavarja őket a fiú. Beszélgettek, cigarettáztak, mellettük ott volt az elmaradhatatlan kannás bor, a pad körül eldobálva hevertek a műanyag kupakok és a cigarettás csikkek.
A kicsi néha gagyogott valamit. Hogy mit, nem hallotta. Az egyik férfi markában ott volt néhány pénzérme, azt számolgatta, rakosgatta a tenyerében. Az anyja rászólt: - Add vissza a bácsinak! - Hagyja csak! - mondta. Majd a másik odament az asszonyhoz, és a kezébe rakott 80 Ft-ot. - Vegyen rajta Túró Rudit a gyereknek! Hajléktalan vagyok, de azért... - és itt elharapta a mondatot.
Az asszony vissza akarta adni a pénzt, de úgy érezte, ha megtenné, az embert utasítaná el, nem a pénzt. Ekkor egy másik elővette a papírpénzeit, kihúzta a legkisebb címletet, és az anyának adta. - Ne adja oda, tartsa csak meg - szabadkozott. A hajléktalan a fejét csóválta. - Menjenek! - mondta.
Elindultak. Hazafelé, ahogy kéz a kézben sétáltak a kisfiúval, arra gondolt, hogy az Isten most ezeken az embereken keresztül segítette meg. Pedig már majdnem elvesztette a hitét. Betért a pékségbe, és vett egy kiló kenyeret, a kisfiúnak pedig egy péksüteményt. Aznapra megvolt az ennivalójuk. |