Magányosan sétált a hóborította utcán, talpa alatt csikorgott a hó. Délutáni egészségügyi lépteit szaporította, de gondolatai nem hagyták tétlenül. Egyre az motoszkált a fejében, hogy itt is, ott is, magányos embert vélt felfedezni.
Szívesen megállt, egy-egy jó szóra, hiszen tudta, hogy sok ember van, kire nem nyitja rá senki sem az ajtót.

Karácsony közeledett.
A környező udvarokon egy-egy fénylő karácsonyi ruhába öltöztetett fenyő villódzó fénye jelezte a szeretet ünnepének közelségét. Időnként megcsapta az orrát, finom gyömbér, szegfűszeg, és fahéj illata. Szabadságukat otthonukban töltők már készülődtek az ünnepekre. A finom illat kellemesen körűllengte, szívta magába a karácsonyi illatokat, s ettől még boldogabban lépkedett a kies utcán.

Ilyenkor az ember sokkal fogékonyabb a jóra... A jó sokkal jobb, a rossz pedig elviselhetetlen, mert akinek nincs senkije, az minek süssön, minek készüljön?

Ezek az érzések lettek úrrá rajta, s szemét szorosan összezárva állta a szél ostromát. Gallérját felhajtotta, borzongott, mert a hideg teljesen átjárta testét, de a szívét,azt nem...


Azon törte a fejét, mi lenne, ha úgy tenne valakivel jót, hogy kiléte titokban maradjon. Szeretett volna valakinek adni, abból a
szeretetből ami most átjárta a lelkét, igy karácsony közeledtével.
Talán egy magányos szomszéd...elmélázott a gondolaton.
No de az sem mindegy, hogy kinek és mikor.... Tehát gondolatai kavarogtak, hogyan oldja meg, amit eltervezett.
Annyi a megválaszolatlan kérdés, hogy a séta ideje is kevés lesz eldönteni, hogyan tovább. ...

Egyre rótta az utcát, időnként ismerős arcok bukkantak fel, s a szállingózó hó megült szempilláján, s összehúzott szemekkel folytatta sétáját.

- Rég láttam, hogy van?
kérdezték .... volt az indító kérdés, amit nem lehetet szó nélkül hagyni.



Szívesen megállt, mert szó, ami szó, ő is nagyon vágyott arra, hogy gondolatait megoszthassa valakivel, vagy valakikkel.

Amint éppen megállt, hogy válaszoljon a kedvesen feltett kérdésre, látja ám, hogy a szemközti házból ismeretlennek tűnő néni ballagott, nagyon leromlott állapotban, - de hisz alig ismert rá. -

Odaköszönt szintén... kedvesen, de a néni teljesen magába, s magányába burkolózva, hatalmas kendővel a vállán, tovább tipeget az udvaron a kitaposatlan hóban.
Rettegve figyelte... - tekintetével körűlölelve, féltőn- nehogy elessék, de szerencsére sikerült az udvari séta, s el is tűnt csendesen, kérdésére nem válaszolva a szűk kis bejárati ajtón.

Hosszan elnézte, mily csekély kis halovány fény hatol át az ablakán...
- Talán gyertya fénye, vagy tán a szükség.....?
A szomszédasszony észrevette tanakodását, s máris rögtön mondta az útbaigazítást:

- Magányos szegény,.... beteg, nincs senkije, a kutyáját is a napokban segítettük eltemetni.

Döbbenten hallgatta, mit lehet még szegénytől elvenni ? Még évekkel ezelőtt nem volt egyedül. Sorsa csúnyán elbánt vele, meg az évek, melyek nem múltak el nyomtalanul. Az egykoron szép napokat élt asszonyból, hajlott hátú nénike lett.

Ekkor minden eldőlt,... hogy ki lesz a kiválasztott.

Másnap lázas készülődés közepette, apró részleteiben mindent kitervelt, hogyan oldja meg feladatát. Jó érzés fogta el, a szíve tele volt melegséggel, szeretettel. Úgy érezte, hogy másnak is jut bőven szeretetéből, adni akart, adni, bármi áron...

Reggel amikor felébredt, gyorsan előkészített egy kis kosarat, amit kibélelt borostyán levéllel. Belehelyezett sok-sok finomságot, szaloncukrot, almát, és más gyümölcsöt is. A sütemény sem maradhatott el, volt otthon bőven, mert neki volt kire sütni. Feldiszítette hát bőség kosárkáját , és készen állt, hogy a nénihez eljuttassa. Alig várta, hogy sötétedjék, de azért még a nénike biztonsággal ki tudjon tipegni a hóba. Odaosont a roskatag ház elé, majd lopva körűlnézett, s a kapu elé óvatosan belesüllyesztette a hóba kosárkáját, a szeretet csomagját, és becsengetett....

Gyors léptekkel eltávolodott, egy bokor mögé elbújva figyelte a távolból, hogy a címzett épségben eléri-e a kaput. Türelmetlenül várt... és várt.
Már éppen aggódni kezdett, de az öreg lábak már nem mozogtak olyan fürgén, igaz - erről megfeledkezett. -
A lábán egy félretaposott félcipőből átalakított papucs óvta öreg lábát, a tél hidegétől.Hatalmas megnyúlt kendővel a vállán, öregesen, csoszogó léptekkel igyekezett a nénike kapu felé. Reszketeg kezével nehezen találta a zár lyukát. Nem is tűnt fel néki, hogy a kapuban nem állt senki. Ösztönösen reagált a csengő hívó hangjára. Nagy igyekezetében válláról a kendő félrecsúszott, csak nagy nehezen tudta a helyére igazítani, mert az ujjai már ellenszegűltek. Az öreg kendő volt minden ékessége, s úgy viselte, mint egykoron, új korában.

Közömbös tekintettel, nagy nehezen lehajolt, és megfonnyadt öreg kezeivel felemelte a bőség kosarát.
Nem tétovázott, hogy hogyan került oda, csak gépiesen tette a dolgát. Rég volt már, mikor gondolt reá is valaki, talán már el is felejtette, milyen kapni. Magánya az emlékeit is megfakította, nem maradt néki más, csak a hajlott kora.

Másnap, jótevője sétálva ismét útját arra vette, és fürkésző tekintettel nézett be az elvadult kertbe. A téli udvar még barátságtalanabbnak tűnt... Sok lim-lom, ami a magányos évek alatt összegyűlt, és a csupasz kert nem rejtette a szegénységet.

A szomszédasszony kipirult orcával sepregette a kerti utat, s mikor felfedezte a sétálót, jó indokot találva a beszélgetésre, gyorsan megtámasztotta a seprűjét.....

- Jó napot kedveském.
Szólt..
- Hát nézze csak.... Szegény mami, már nem tudja, hogy mit csinál. .....a kapu elé kirámolt.
Ujjával hadonászva a föld felé mutatott. A földön nem volt más, csak az a kosár, - de nem üresen. -

Ő is, adni szeretet volna az biztos, mert dióval volt megrakva, s egy pár darab elöregedett szaloncukorral, minek már a papírja is megfakult, s talán a cukor már olyan kemény volt, hogy az egereknek sem kellett.
Csak az ő szegény öreg szeme nem észlelte, hogy vele együtt a cukor is megöregedett, s a díszes csomagolás is megkopott, mint az ő szegény öreg kendője.

A bőség kosarának titkát a sepregető asszony nem is sejtette. Nem avattam be a titkunkba, de miután elköszöntünk egymástól, sepregetését befejezte és szaporán a meleg házba sietett.

Én boldogan magamhoz emeltem kosárkámat és tovább sietve eltüntem a szürkületben.