Ha ifjságod emlékképe a gondolat fátyolán átdereng, ne bánd az idő szaladását, hajad őszbe borulását. Az évek nem számítanak, csak a szív, csak a szív, mely jelzi néked a tavasz buja ébredését. A fák üde lombja, méhek zsongó éneke, madarak hangos csacsogása, eszedbe juttatja hurrá! Nincs még vége! Szeresd az életet, s önmagad, becsüld azt, amit az élet ád, de vigyázz a legdrágább kincsre, a szívre, a szívre, mely eszedbe juttatja ismét a tavaszt. Ha elfáradsz, mire eljő az este, fáradt tested pihenőért kiált, rakj tüzet hamar, s csodás dalt dalol Néked a fahasáb. Vond asszonykád karjaidba, puha takaró palástja alá, ringasd lágyan és gyengéden, míg, ki nem hűl a parázs. A hintaszék öle, már csalogatva szólít, benne jó meleg, puha takaró, a tűz dalára megpihen tested, szép napra virradsz örök ifjú.
|