levegő remeg
a gyöngyöző víz felett
borzongás jár az éjbe
sápadt konyha
padlójára feszült félhomályban
a hold tele
dupla udvar fénye
lopva lapul ablakának
üveg derekára hogy
létet gurítson az elhagyott
bögre csorba peremére
ki rúzs-száj után álmodozva
legyint, a hold-szelet félre
söpri... kedve szerint
visszhangtalan rezzen
cserépben a levél
elmúlt korok
átvonulnak az éjféli
csend repedt küszöbén
karmesterük a némaság
szívtelen terel
egy tányér moslék-könnyet
ejt porcelán búcsút int
halkulóban a lét vágyat
szelidít
a mozdulatlanság örvénye
évszázados törvényt írt...megint