Látod, most te állsz fölöttem valami részvéttel
Türelmetlen vagy, de nyugtalan, s feszélyezett
Haszontalan, jelképes szavak a szádban, s virágcsokor
Elhozott a kötelesség, eljöttél, magad sem tudod, miért

Időm kevés, mikor fuldokolni fogsz, megtudod,
Mire vittek-űztek megemésztő, féktelen vágyaid
Csak egy perccel tovább élni: kínban küszködöl
Feltépnéd értéktelenné lett drága ruháidat is

Ablak nyitásáért hörögsz, de már nincs erőd
Körül állnak, s maradék levegőd is elveszik
Zihálva keres segítséget majd a hunyó értelem
Groteszk, ősi hangod gurgulázik kétségbeesetten

Belőled táplálkozik immáron a görcsbe merevedő
Szederjes illatú koporsófedélre zuhogó tehetetlenség
A sírásba fáradt rokonság, a némán álló végtisztesség
S belőled hajt, árnyas emléklombot érlel az elmúlás

De most még itt állsz fölöttem, eszmélj fel, éledezz!
S rohanj rettenve, mint villámsújtott fa alól a megmenekült
Mert a pap más nevét kántálja, más üdvéért szól fohász
Most kezdődött életed, s a holnapok reád várnak!

2007-03-15