Ajándék volt a pillanat; meghalni sem siettem,
madártejízű napfénnyel lakott jól a lényem,
hozzábújtam a tudathoz, hogy vagy,
a képzelet valóság volt, s magával ragadt.

Összedrótozott szívem lepkeként repkedett,
magához ölelte a tengerszínű eget;
ám a kérdés, mi felbukkant a kékfényű réten,
üveggé dermesztette pillangó-létem.

És csak nézem, szilánkokra hulltan, bután,
miként rajzol az élet bibircsókot a bátorság arcán,
mert -mint Hamupipőke cipője a szurokban-,
lepkeként, ott ragadtam a pillanatban.