csak szavak a kékség kozmikus ölében, összetört most a csönd, s párás alvóra forduló az erdő, közben átkarolnak felgyorsult éveink, egy hang kísér az úton, s éjszakai szemek követnek ebben az időtlenségben, most látom a megsebzett szárnyú madarakat, hány mondat s merész szavak foszlanak csak, arra gondolok, hogy mennyi bennem a lom, leltároznom kellene az át álmodott, tört teliholdas éjszakákat, hisz mily falánk az idő, az asztalnál életem morzsáit söpörgetem, mert csikordul bennem a vágy, s titokban boldogtalan a világ, ezer darabra hull bennem a ma, s a tegnap, éjszakák szünetjele koppan hozzád álmaimban, sarkig kitárva a szív, a test rásimul a hullám törte fűre, de holnap kijelölöm a szavak helyét, hogy ne osonjon közénk ez a zajtalan járó feledés