Tisztelt barátaim, „anyáim” és „apáim”!

Elérkezett az idő, az ideális kor, a letisztult pillanat, hogy közösen gondolkodni kezdjünk a mindnyájunkat érintő legfontosabb közös dolgon, a Világbékén.

Nap mint nap gondolkodóba estek, megoldásokat kerestek problémáitokra, mesterei vagytok a túlélésnek, mellyel nem kérkedtek, méltóságotok megőrzitek töretlenül, ahogy a fenyő a leveleit.

Egy ilyen magasztos, bonyolult témához senki sem ért jobban, mint ti, ti az emberiség képviselői, az utókor tanítói, ti, akik nélkül mérhetetlen hiányt éreznék. Nagy megtiszteltetés nekem, hogy ilyen közönség előtt szólhatok, kérlek titeket segítsétek szónoklatomat figyelmetekkel.

A Világbéke feltételeinek megteremtése olyan fontos a „mai” nap, mint a tiszta víz az életnek. Ebben a percben is emberek halnak meg háborútól azért, mert másképpen gondolják leélni az életüket. Bűnözőkké válnak felcseperedő csecsemők, mert a közösségekben nincs kohézió, hogy megtanítsák embertársaikat az élet méltóságára, más élet tiszteletben tartására. Az emberi élet értékben kifejezhetetlen, hiszen minden ember megismételhetetlen, pótolhatatlan. Úgy is mondhatnám, hogy a természetben a legszebb és legtehetségesebb élőlénye, hogy óvja a többi élőlény életét, hogy a szeretett otthonunknak, a Földnek méltó kertésze lehessen.

És feltételes módom az, ami rendkívül fontossá teszi a belátást és cselekvést a Világ Békért, hogy kiteljesedve valóban az emberiség legyen a Föld méltó kertésze. A jelen és jövő gyermekeinknek megtanítva azt, hogy boldog életükre veszélyt ne jelentsen a mi generációink gyarlóságának-, nemtörődömségének-, butaságának jelenléte, ami megszülte azt a fajta fenyegetettséget, hogy még a bolygónk is eltűnhet a semmibe, minden életével együtt, és az életről talán csak a hideg űrben keringő szemét tanúskodna.

A mai tényállás világosan mutatja és érezteti, hogy az embernek, állatnak, növénynek elengedhetetlenül fontos az emberi tisztelet. Az élet tisztelete természetből fakadóan.

De tényállás az is, hogy az ember esendő és kiszolgáltatott önnönmagának, képességeinek, lehetőségeinek, motivációjának. Az eszközhasználó ember intelligenciájának teljes csodálatraméltósága még várat magára, pontosan addig, ameddig életet, és főleg emberi életet olt ki egyéni érdekből, gyengeségből, vagy mások nyomorára, kárára akar jobb életet. Gyengeségben az erő, barátaim! És erővel nem lehet béke soha!

Csodálatos tény viszont az is, hogy a mai emberiség igénye a Világbéke - dicséretreméltóan a Magyarnak is, - elengedhetetlenül fontos. Alapvetően nyelvünkben él nemzetünk, szívünkben az élet szeretete és szerelme, más nyelvű ember tiszteletben tartása és a lelkünk ad otthont a hálának, és az álmainknak.

Mi emberek, - a jelen idő generációjának csúcsa -, a családjainkat, barátainkat, környezetünkbe tartósan befogadottakat, a szívünkben hordozzuk mindig, együtt éljük velük életünket úgy, ahogyan éppen bírjuk, tudjuk, szeretnénk, azért,hogy közelebb kerüljünk a nagyobb biztonsághoz, a kiteljesedettebb boldogságoz, az reményeink valóra váltásához, vagyis a beteljesüléshez.

Tanulunk egymástól. Akkor is, amikor nem is tudunk róla, és tudatosan is példákat mutatunk egymásnak, egymás szülei és gyermekei vagyunk a tanulást illetően. De nem csak egymástól, hanem a természettől is tanulunk, tanít minket, rajtunk áll befogadjuk-e az élet szépségét, szeretetét. Azt az eszenciát, amit ebben a pillanatban is kínál, a megértéseink részünkké olvadását, a lényünket áthatni vágyó hálát. (Ez túl mutat erőn és gyengeségen, ami voltaképpen ugyan az.) Ez az a fajta tisztaság, ahol nincs jelen azt ártani kívánás.

A tavaszi reggel, harmattal ajándékozza az életet, és sosem tesz különbséget a virágok színei, illatai között. Nem tesz különbséget tövises és puha szár között,vagy hogy zümmög-e rajta méhecske vagy sem, hogy mérgező-e vagy sem. Sosem tesz különbséget, hogy miben hasznos, vagy hasznos-e egyáltalán. Lám milyen sokat lehet tanulni a tavasz reggelétől. És miért ne tanulnánk tőle, hiszen majd egyidős magával az élettel. Hozzá képest mi, a jelen emberiség képviselői az idő poros útján, egyetlen porszemek vagyunk talán.

És mégis, mi, az időn megjelenő porszemek, egyetlen buta döntéssel el tudnánk pusztítani a tavaszi reggelt.

Az információs csatornák bömbölnek az erőszaktól, az erős gyengeségtől, gyengeség erejétől, a butaságtól. És a csecsemő, amikor serdül, szembesül a háborúkkal, halállal. Megrendíti, és esendő lévén ha reményét veszti, méltóságát tompulni hagyja, észre sem veszi, hogy az élet ellen kezdett élni. Dühös, keserű, bosszúálló lesz, és ha kérdik csak azt válaszolja, hogy a legokosabbak is gyilkolnak bombáikkal ismeretlen életeket. A félelem költözik a hála helyébe. A lemondás a remény helyébe. Gyarlóság a tisztelet helyébe.

Hogy ez ne történhessen meg gyermekeinkkel, alapvető feltétele a Világbéke.

És a csecsemőből lett aggok is ezt fogják akkor tovább adni. Hogy vért csak adni szabad, elvenni elvenni sosem. Akkor megtanítjuk a gyermekeket, hogy az erő maximum győzhet, míg a béke biztonságot ad, hogy nem kell senkit legyőzni. Hogy a békét kiharcolni nem lehet, csak kiérdemelni.

Kiérdemelni pedig csak tisztasággal lehet.

A Világbéke alapvető feltétele a tisztaság. Tiszta otthon, tiszta utca, tiszta város, tiszta nemzet, tiszta Föld. Mert tiszta környezetünkben tisztábbak a gondolatok, tisztábbak a mosolyunk.

Tiszteletre méltó az a város ami tiszta, és az embereknek szüksége van a tiszteletre, gyermekeinknek is szüksége lesz rá, és az ők gyermekeiknek is. És ha az utcákon, vagy akár erdőkben szemetet találnak, nem dühösek lesznek, hanem szorgalmasak, mert nem azt mondják majd magukban, hogy valaki trehány volt, hanem, hogy esendő, még nincs kész rá, hogy ügyeljen a tisztaságra, de meg fogja érteni. És aki már megértette, az felveszi más szemetét is, és tisztít, így a megértése már a részévé is vállt.

Azok vagyunk, amit gyakorlunk És az az ember, aki tiszteletben tart egy fűszálat, az az utolsók között lesz, aki ártani akar másnak. Azt az embert át fogja járni a hála, a szeretet. És akit átjár a hála és a szeretet, az boldog lesz, remény teli és nagyobb esélye lesz beteljesülni.

A tisztaság a leghasznosabb az életnek. Otthont adó..., szomjat oltó...

Lehetséges megtisztítani a Földünket.

Lehetséges lehajolni más esendőnek szemetéért.

Lehetséges megérteni mennyire fontos a tisztaság kívül-belül.

Lehetséges az emberi természet igényévé tenni a tisztaságot.

Lehetséges sokkal kevesebb szemetet gyártani a mohóság eltűnésével.

Lehetséges a belátás, hogy a tisztaság környezetünkben alapja a Világbékének.

Lehetséges a belátása, hogy a Világbéke alapja a biztonságnak.

Eljött tehát az idő, cselekedni kell, meg kell hajolni a természet előtt, hogy meghajolhasson az élet előttünk, és jutalmul megadhassa a legnagyobb esélyt az egyéni életünk beteljesülésére. Nem várhatunk tovább, innentől szégyellni való, ha intelligenciánk nem képes túlmutatni az erőn és gyengeségen, és nem vesszük fel az esendők szemetét. Hiszen édesanyám is mosott rám, amíg én nem tudtam. Vannak akik nem tudják felvenni más szemetét, és lesznek akik sosem lesznek rá képesek. Nem bántani kell őket, hanem példát mutatni, esélyt adni arra, hogy tisztább és egyre tisztább lesz. Mert mikor megszülettünk, nem tudtunk járni, mert nem voltunk rá képesek. De fejlődtünk és ellestük a lehetőségét annak, hogy járni is lehet. Megtanultunk, és részünkké vállt, mert gyakoroltuk és gyakoroljuk ma is.

Nem egyszerű feladat emberi kultúránk alaptételévé tenni a tisztaságot. Valakinek máris a szélmalomharc jut eszébe. Ráadásul köveket mozgat, és számtalanszor bebizonyosodott, hogy a legszebb eszmék is hoznak magukkal kellemetlenségeket. Kellemetlenségből pedig már így is túl sok van. Az ember rohan, nem tud másért is mindig lenni. Eshetőség van arra is, hogy életünk végéig szinte látszata sem lesz.

De higgyünk magunkban. Fontos az egészségünk, és lám az orvoslás szinte csodákra képes. Mert hittük, hogy meg tudjuk gyógyítani. Fel sem merül sosem a feladás lehetősége, részünkké vállt a segítség színvonalának folyamatos emelésért kialakult elköteleződés.

Szemetet szedni, és nem szemetelni a legegyszerűbb módja a Világbéke megteremtésének elősegítésében. Mert lehajolni közszemlére egy darab csokis papírért, hogy a kukába tegyük, csodálatos dolog. Odafigyelni magunkra, hogy ne szemeteljünk tisztító érzés. És ha az utcáink, erdőink, folyóink egyre tisztábbak, egyre tisztábbak leszünk mi is. Képesek arra, hogy felneveljünk, olyan generációkat, akik békében élnek egymással, pusztán azért, mert emberek.

A piramisoknál mi sem mesél hitelesebben és messzebbre az időben, mint a víz és a föld. De hogy legyen is kinek mesélni, ahhoz Világbéke kell.