Vázacsokrot vázarétre szedni mentem én;
óvatosan lépegetve ólomkristály peremén.
Halk üvegzene fakadt meztelen talpam alatt,
szonátában hajladozva szedtem a csokromat.

Már indultam volna keblemen a bokorral,
de megjelent a réti őr s azt mondta: tolvaj!
Virág eltulajdonítás esete forog itt fenn,
igazolja magát, mert különben megbüntetem.

Ne bántson már a tiszt úr, a szívem az, ami vét,
s csizmájába tuszkoltam pár szál margarét.
Tisztelgett s egy szabályos hátraarcot csinált,
úgy tűnt el, ahogy jött: kénköves füsté vált.

Ballagtam szaporán, mint kinek szirma hull;
fülemben a régi dal: Gaudeamus igitur.
Kis szobámba toppanék: nos habebit humus
tegnap hordtam bele; még friss, meleg a humusz.

Majd sodronyos zöld száron szivárog fel a remény:
hervadt vázavirágoknak lesz itt új televény. - -
Már az utolsó dugványba kezdtem volna bele,
amikor megszólalt zsebemben a sárga csibe.

Ah! Hű barátom a magányban, Te lendkerekes!
Te libahangon vészt gágogó jelző-rendszeres!
Te légy a tanúm, hogy mi történ velem ezután
s Te sárkánymintás, japánlakkos evőpálcikám!

Plafonról ereszkedtek le jólsodrott kötélen;
géppuskájuk irányzékát lézeresnek véltem.
Feküdjek hasra terpeszben, így szólt a zord parancs;
bordámba térd nyomódott s egy kincstári bakancs.

Reggeli bulvár hozza le majd a szenzációt:
Hős kommandó kapta el a vázarét-fosztogatót!
Szándékosan fondor tettét már semmi se menti,
de elébb: tudósítónk a helyszínről jelenti:

Jó estét, jó estét, üdvözlöm a versolvasót.
Csak dicséret illeti a vázavirág-kommandót.
Gyors akciójuknak szakszerűség volt a kerete,
a tettes ujjbilincsben már el is lett vezetve.

Hátam mögött látják humusszal teli szobáját,
s amit fegyverként használt: evőpálcikáját.
Bűntársa volt egy sárga csibe, egy lendkerekes,
talán azt védte zsebében végsőkig a tettes.

A sok olvasói levél mind egyetért velem:
szigorú ítéletet vár, mely precedenst teremt.
Előzetes háziőrizetre át ne legyen váltható;
szökés és mellébeszélés a veszély! - stúdió.

Rács zuhan, elektromágneses nyelve bekattan;
Én, aki a Virágszabadság dalnoka voltam,
senyvedek priccsen, hátam csupa csontkelevény,
tegnapelőtt szabadulni; vajon van-e remény?

E versemet jegyzem hűvös cellámban, sorra sort,
vénám üregébe mártva egy parkeres golyóstollt.
Tizenhét évet kaptam fegyházban, nem is sokat.
Gondold meg ezt Elvtárs és segítsd a lebukottakat!