Ismerős voltál,
De igazán még sosem láttalak
Addig.
Hozzám szóltál,
Hogy itt vagy, ne keresgéljek már
Annyit.
Elolvastalak, magamba szívtam szavaid,
Mint a friss levegőt, mely légszomjat enyhít.
Életet adtak a könnyeid,
Édes otthont a karjaid,
Hitet és reményt az álmaid,
Örök csodát a vágyaid.
Tőled távol álmodom az álmaim,
Hiányodtól sikítanak éjszakáim,
Jéghideg álmatlan párnáin
Hánykolódva lebegek habzó hullámain.
Összekuporodva írom hozzád verseim,
Mint apró bogárka nyirkos fák levelein
Várom a felkelő nap meleg fényeit
S a hajnali lágy szellőt, mely hozzád repít. |