ha már nem bírod 
és félsz látni a jármot,
mit neked faragott
megtévesztett álsorsod, 
ha nem bírod már
sosem akart hűbérurad
köddé oszolva sem látni

akkor vedd arcodat,
és halljad meg a hívást,
találd meg lélekpontod, 
szellemi kupolád alatt,
magadban, a templomod,
és tépd le magadról a göncöt,
mit félelmed rád öltött

a magad jobbágya, cselédje,
talán még prolija is lehetsz, . . .
de vigyázz, másoké sohase,
mert fel se egyenesedhetsz