Van aki esedezve kér, de nem adok
pedig gazdag vagyok,
- nagyon gazdag - mégsem adhatok.
     
A jussomat, a jussomat nem adhatom.

Vagyonom mérhetetlen, s pénzemmel teli
a sifonér, benne lelkem örömét leli,
a prés az aranyat csak nekem veri.
     
A jussomat, a jussomat nem adhatom.

Aranyam, kincsem
most már tonnaszám mérem,
s ha csökken,… ha csökken, akkor elered a vérem.
     
A jussomat, a jussomat nem adhatom.

Minek a fény, a sok hivalkodó ruha?
jó a gönc is és nem kell palota,
nem kell szép nő, és baba.
     
A jussomat, a jussomat nem adhatom.

Hiába kérsz, - elhiszem beteg vagy - de nem adok.
Éhezel, láz gyötör, meghal a babád? - vak és süket vagyok.
Csak az arany csengését hallom, ha kapok.
     
A jussomat, a jussomat nem adhatom.

Nem érdekel a halál - a magamé sem - az éhező babád,
ha ide tolod a pofád, kutyát küldök rád,
s lehet tiéd a védelem, ha enyém a vád.
     
A jussomat, a jussomat nem adhatom.

Mire ez a világ, ez a nagy-nagy tolongás,
a mérhetetlen szaporodás?
Pénzbe, mérhetetlen pénzbe kerül, s nincs rajta áldás!
     
A jussomat, a jussomat nem adhatom.

      Átkozott rühes testem, mikor apám
      a jussomat hagyta rám
      múlt volna ki, zárta volna körbe karám,
      soha ne hozott volna világra anyám!
      Pusztított volna el inkább a mindenható,
      mint hogy az apám átkát örökké hordozó,
      csak az arany csengését halló
      uzsorás, rabló
      legyek.