[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 328
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 328


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Dada
Ideje:: 05-17-2007 @ 12:20 am

 E régi történet, a háború utáni időszak, nehéz emberi sorsok emlékét idézi. Embert próbáló, túlélést eleveníti meg, amikor az emberek számára létfontosságú volt, hogy segítsenek egymáson. A történetben nem számított, hogy ki melyik templomba járt, vagy kihez imádkozott.

A történet szereplőit a háború okozta fájdalmak és a szükség kovácsolta barátokká. Olyan barátokká, akikre még 60 év multával is szívesen emlékezik, még ha halványan is.

 A Józsefváros egyik ódon bérházában lakott egy középkorú asszony, egy leány gyermekével és a párjával. A leány közel a 20. évét töltötte be, amikor kórházba került. A kórház romos állapotban volt, s időnként hallatszott a távolból a bombák romboló becsapódása. Az asszony nagyon várta, hogy láthassa gyermekét, de délután, mire a látogatását megejtette a kórháznak csak a nyomait vélte felfedezni. Mint egy őrült, eszelősként szaladgált a hatalmas gödör mellett, térdre rogyva kaparta a törmeléket, leánya nevét kiabálta. A körülötte állók fájdalmas tekintetükkel nézték, átérezték fájdalmát, de vigaszt nem tudtak számára nyújtani. Ott állt, szeméből ömlöttek a könnyek. Ott volt a törmelék alatt mindene, a gyermek, aki az élete értelmét jelentette. A látogatás, amit a bombázás befejezett végérvényesen, pontot tett egy nyiladozó élet kezdetére.

Hazament józsefvárosi bérház földszinti lakásába és otthon a férj már azzal várta, - a szerencsétlenséget még el sem tudta mondani - hogy elhagyja.

 Az asszony nem volt sem szép, sem csúnya, a hallását, azt már korábban elvesztette egy betegség kapcsán. Megkövült tekintetét a férjére meresztette, melyek pirosak és dagadtak voltak a sírástól.

 Szájról tökéletesen tudott olvasni, s ő mivel hangját nem hallván hangosan, egyre hangosabban kiáltotta meghalt… meghalt. Amit a férje mondott, el sem jutott az elméjéig, mert csak egy dolog volt akkor fontos, a kislánya.

Teltek a hónapok, s ő magára maradt bánatával, magányával. Mindenki sajnálta a bérházban, de senki sem közeledett felé. Különös türelem kellett ahhoz, hogy megértessék vele a mondandójukat. Lakott a ház első emeletén egy fiatalasszony egy gyermekével és a párjával. Egészségesek és boldogok voltak csöpp gyermekükkel. A férj szövőgyári munkás volt, kevéske fizetésből tengették napjaik. A fiatalasszony munkát vállalt a házban egy jómódú alezredes özvegyénél. Mosás-vasalás, egy kis kereset. Az alezredesné jó érzésű asszony volt, annak ellenére, hogy életében soha nem kellett dolgoznia. Az alezredes a háború utolsó napjaiban elesett. A lakás az antik darabok tárháza volt. Ha pénzre volt szüksége, megvált egy-egy darabjától, nem sajnálta, mert a fennmaradás fontosabb volt.

 A fiatalasszonyt hamar felfogadta az alezredesné, de gondot jelentett csöpp kislánya felügyelete. És ekkor jutott az eszébe a földszinten élő magányos asszony, Hacsekné. Fel is kereste, hogy megállapodjanak, és egyáltalán lenne-e kedve a gyermek felügyeletére, amíg ő dolgozik.

Becsengetett, és várta a csengő hangját, de csak egy villódzó fény jelezte a benttartózkodónak, hogy valaki bebocsátásra vár. Hacsekné hangos torokhangon, rekedten a töménytelen cigaretta hatására, köhécselve kérdezte, hogy – mit akar?- Mióta meghalt a lánya és elhagyta a férje, talán ez a fiatalasszony volt az első aki a csengőjét megnyomta.

Nagy nehézségek árán, de megegyeztek a felügyeletben. A fizetség pedig arra a napra mikor dadaként dolgozik, teljes napi ellátást ígért a fiatalasszony.

 Hát nagy-nagy szeretettel babusgatta, szeretgette a csöppnyi gyermeket, míg édesanyja dolgozott. Teltek a hónapok, s ő már nemcsak egy szerencsétlen magányos asszony volt, hanem családtaggá nőtt fel. A pici lányt anyjaként szerette, ringatta. Az altató dalt, amit szegény nem hallott, csak belső fülével és szívével, még ott élt az emlékeiben, amikor saját gyermekét ringatta. A kopott babakocsit húzta-vonta, s közben rekedt hangján énekelt. Így próbálta a gyermeket altatni, ami az első időben nem volt sikeres. A kicsi lánynak szoknia kellett a rekedt, erős hangot, de egyszer csak végre megtörtént a csoda és elaludt a csöppség. Igaz, hogy este mikor a fiatalasszony lyukasra mosott kezeivel fáradtan leült gyermeke mellé, akkor vette észre a szoba falán éktelenkedő lyukat. Szegény Hacsekné nem észlelte a kocsi ütközéseit, olyan hévvel altatta a kicsiny gyermeket.

 A kicsi lánykának évekig ő volt napközben a társasága, mellette tanult meg járni, s talán az első szavakat is neki gügyögte. Amikor már beszélni is tudott, sajátos névvel illette Hacseknét, úgy hívta, hogy: Óa.

Aztán az élet úgy hozta, hogy a fiatalasszony családja egy külső kerületbe költöztek, és megváltak a dadától. Sűrű könnyzáporok között búcsúztak egymástól, fájó emlékeik összekapcsolták őket. Hacsekné görcsösen szorította a lánykát, mert úgy érezte, az ővé, és most ezt is elveszik tőle. A kis család nagyon szerette és szívébe zárta, és ígéretet tett, hogy alkalmanként meglátogatják.

 Évek múltak, és a lányka 10 év körüli lehetett, amikor egy belső hang emlékeztette őket a régi ígéretre. Felöltöztek ünneplőbe, és felkeresték azt a régi bérházat, ahol sok szép és sok keserű időszakot éltek át. A lánykát odaállította édesanyja az ajtó élé és becsengetett. Ők megbújtak a párjával és lesték az eseményeket. Féltek, hogy vajon kilép-e az ajtón, akiért idejöttek. De egyszer csak kinyílt az ajtó,és megöregedve, kócosan, ősz haját szénaboglyaként viselő idős hölgy, szűk résnyire nyitotta ajtón keresztül kiabálta bele a arcába a kislánynak: mit akarsz? A kislány először szemével kutakodva kereste azt a régi kedves különös arcvonást, ami emlékeiben még elevenen élt. De nem találta. És akkor megtörtént a csoda, széles mosollyal az ajkán kiáltotta: - Hát Óa,! nem ismersz meg? – Hacsekné szemét összehúzva, emlékeiben kutakodva próbálta behelyezni azt a kedves gyermekei arcot, azt a szót, hogy Óa. Az emlékek rátörtek, és hangos zokogás közepette felkapta a kamaszodó lánykát, csak csókolta, csókolta, eltolta, nézte, majd ismét mellére szorította az ő drága kis babáját. Ekkor a szülők is előléptek rejtekükből és volt nagy öröm és hangoskodás.

 A lakásba belépve nem változott semmi, csak minden öregebb lett és szürkébb. A következő évben megismételték a látogatást, de hiába csengettek. Már nem a villódzó fény jelezte az érkezőt, hanem fület bántó, éles csengőszó. Remegő térdekkel várták az ajtó nyílását, és egy idegen csodálkozó tekintet kérdően nézett rájuk. Tudták, hogy elvesztették, de hogy ilyen hirtelen… Az fájt a legjobban, hogy nem lehettek mellette, nem foghatták meg azt az öreg, barna foltokkal, az évek díszítette kezét, ami annyi szeretetet tudott adni, és úgy tudott simogatni, amit az ember élete végéig érez.



Utoljára változtatva 06-04-2007 @ 03:01 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés
Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.37 Seconds