Hintalovam
Pókhálós, szuvas, öreg padlás rejtekén
őszülő fejjel, kincset keresni mentem én.
Porszagú, ódon, hasadt gerendák tövében,
nini, mi csillog? Mint gyémánt, a sötétben.
Kíváncsiságom hajtott fel a sötétbe,
mi az a fény, padlás rejtekében?
Bukdácsolva a sok öreg kacat között,
lábam egy ringó, öreg tárgyba ütközött.
Szemem összehúzva hozzá hajoltam,
éreztem már, nagy kincsre bukkantam.
Gyermekkorom csöppnyi kedves darabkája
hintázott a sötétben, porosan magányában.
Csak a szeme szikrázott úgy, mint régen
mi egykor ajándék volt, szüleimtől nékem.
Gyermekkor emléke oly régen megkopott,
drága szüleim is már ott fent, boldogok…
Kicsi lovam! Hajhó! Ráró! Kiáltottam.
Boldog vagyok, hogy újra rábukkantam.
Gyermekkor emléke lassan már megkopott,
csillogó két szeme, a sötéten is átragyog.
|