Kicsit nehezen gyűrte le a szavakat, de a rettegés nagy úr.
- Nyelj! - hallotta a hangot.
Nem tudta volna pontosan megmondani, hogy belülről, vagy kívülről jött a hang, de félelmetes volt.
- Nyelj!
Világos. Megértette. Nyelnie kell.
A szabály, az szabály. Ha egyszer azt mondják, hogy nyelj, akkor nyomni kell befelé, ami kifelé kívánkozik.
- Térdre!
Körbenézett. Azt hitte, nem jól hall.
Mégis ki diktál? Ja, persze! Aki a legerősebb, azé a hatalom. Ő mondja meg a játékszabályokat, mert a játék mindenkinek fontos. Elvégre embernek születtünk.

Körülötte szépen, sorban kezdtek a játékosok térdre rogyni. Ő még a nyeléssel volt elfoglalva. Nem nagyon tudta követni az eseményeket.
- Térdre! - hallatszott újból a hang.
- Furcsán néznek ki így a többiek - futott át a fején.
Miért is ne? A játék a fontos. Hogy térden állva, vagy talpon maradva... Végül is, majdnem mindegy.
Gondolkodni kezdett. Ez nagy hiba. Ha a hatalom diktál, akkor a legrosszabb amit tehet az ember, ha gondolkodik. Ez már születése óta megkeserítette az életét. Nem tudott nem gondolkodni.

Ha már úgyis mindenki térdel, miért is ne térdelne le ő is?
Azt hitte, ez olyan egyszerű.
A többieknek legalábbis, olyan egyszerűen ment.
Behajlította a lábát, de az nem engedelmeskedett. Gyűrte lefele a szavakat, és próbálta behajlítani a lábát, de nem sikerült.
- Jaj, a játék! - aggódott magában. - Ha nem sikerül behajlítania a lábát elveszik a játékát. Játék nélkül meg az élet mit sem ér!
- Térdre! - szólalt meg mögötte szelíden egy hang. - Én vagyok a játékfelelős. Kérlek, térdelj le, mert különben ki kell zárjalak a játékból.
– Persze - szólt nyüszítő hangon.
Nehéz egyszerre nyelni a szavakat és beszélni is.
- Térdre! - ismételte a mögötte álló szelíden.
Előre hajolt, hogy jobb belátásra bírja a lábát, de az nem engedelmeskedett.

- Megszeged a szabályokat? - kérdezte dörögve a hang.
- Én szeretném...- vinnyogott tovább - és csodálkozott, hogy nem jönnek kígyók, békák a szájából. A mesékben mindig úgy van, hogy kígyók békák lesznek a szavak, mikor rossz ember szájából jönnek. Ő meg már kezdte magát rossz embernek érezni.
A szónyelés csak ilyen. Rossz emberré teszi, aki megpróbálkozik vele.
- Térdre! - üvöltötte a hang. - A többiek esdeklőn néztek rá.
- Térdelj már le! - kérte a szemük.

Ekkor azonban furcsa dolog történt. A szavak, amiket addig befelé gyűrt, hirtelen kifelé jöttek. Olyan sebességgel, hogy képtelen volt megállítani. Csak jöttek, jöttek, és már nem lehetett mit tenni.
Sugárban szembe hányta a világot az élet legszebb igazságával:

"A játék, az gyönyörű!"