Okosan terelném a szó-vadat, mint jó pásztor
De elért a vég, utózöngének tanulságul a pont:
Nem írni dacból holdvilág-lélek áradáskor
Vagy írni unalmat százszor, egyformán bolond

Hogy hasznodra hízzon, göndörödjön gyapja
Szétszalad, látod, nem mindég kell, s lehet
Konok vadszamárként ritkán hallgat akaratra
Mily szép, ha inkább szabadon szárnyal szellemed!

Tanultam én is formát, időmértékes jambust, daktilust
Verslábaikra állva szépen futottak nyelvemen
Mint e keresztrímeket pókként csacskán szövő típust
S hittem, elég a szótagszám, hogy jó vers legyen

Dőre voltam, amit nyughatatlan lélek diktál
Tehetség, s lepkeháló nélkül megfogni nehéz
Hunyt szemmel az író jegyzésre készen: így áll
S alkalmas percben villámmal vakulva szembenéz

Írj addig barátom, s játssz, hegyezgesd a ceruzabelet
Mert írogatni hasznos, ha kuszát is, gyöngébbeket
Betűvető magján lesz csak érett termés, ékezet
Tedd dolgod, tereld a szót, s csillag hullik neked!

2007-05-23