Ebben a mai, elhidegülő, idegen világban
Ezer ismerős között is teljes magány van.
Kóborolsz az utcán, sokan rád köszönnek,
Néhány udvarias szóváltás, aztán elsietnek.

Pénz hajszolás, megélhetési gondok, terhek,
De a legvégső állomásnál egyenlőek lesznek.
Az Úr előtt mi emberek egyformák vagyunk,
Nem számít luxusvillánk, csak a gondolatunk.

Bűnös, kétkedő lelkemnek bocsáss meg Uram,
Mentségem a göröngyös, tüskés, nehéz utam.
Letérő nincs róla, vánszorgok vérző talpakkal,
Egybe folyik múlt s jelen sok sivár holnappal.

Egy őszinte barát hiánya gyötri bűnös lelkem,
Kezem fogva türelmesen meghallgatna engem.
Érdek nélkül szeretne, hibáim megbocsájtaná.
Érte vállalnám, azt is, a pokloknak szálljak alá.

Ezer jó ismerősöm között a magányba fulladok,
De nem segít nekem senki, se Isten se angyalok.
A remény sosem hal meg. Egyszer jó lesz talán,
Visszakapom önmagamat egy igaz társ oldalán.