Gedeon, a hősök hőse
Éjszakánként csak Gedeon álldogált a kertben; mindenki más biztonságos otthonában szundikált. Egy éjszaka vihar támadta meg a kertet. Szél úrfi megcibálta a gyümölcsfák ágait, lelopkodta leveleiket, letiporta a virágokat, és megtámadta szegény Gedeont.
- Hagyjál békén, drága jó Szél úrfi! -könyörgött.- Kérlek szépen! Én fából vagyok, rongyból meg szalmából, nem tudok verekedni. Ne bánts engem, kérlek szépen!
De Szél úrfi rá se hederített a nyafogásra. Csapkodott tovább, Gedeon meg reszketett, mint a nyárfalevél, potyogtak a könnyei és tűrte, tűrte a pofonokat... Azután egy reccsenés, egy jajdulás majd egy puffanás, és az elagyabugyált madárijesztő elterült a földön.
Reggel Ákos már korán kipattant az ágyból és szaladt megnézni az esti szélvihar nyomait.
- Szegény Gedeon! Mi történt veled? Mit csinálsz a földön? -kérdezte. Gedeon még csak akkor éledezett.
- Elkergettem Szél úrfit!!! Láttad?
- Nem láttam. De most gyere, kelj fel a földről!
Megpróbált felülni, de reccsent egyet és visszahuppant.
- Fáj a derekam -nyöszörgött.- Talán el is törtem valahol...
- Ne aggódj, majd rendbeszedlek, és hozok új ruhát is, mert ez már teljesen tönkrement - mondta, majd megvizsgálta Gedeont.
- Nincs nagy baj. Csak megrepedtél, mindjárt megdrótozlak -mondta, majd bement a házba, drótot hozott ki, ócska ruhákat, megdrótozta Gedeon repedt derekát és átöltöztette. Nagyon elegáns madárijesztő lett belőle, mégis rázendített:
- Hát ez bizony nagyon csúnya, rongyos, pfúj! Na, de lásd, milyen jó vagyok hozzád, a kedvedért, és csakis a te kedvedért, elfogadom!
- Rendes tőled. Így legalább nem leszel meztelen madárijesztő, nem igaz?
- Mondtam, hogy a te kedvedért... Különben, minden ilyen hőstett után, mint az én éjszakai dicsőséges győzelmem Szél úrfi ellen, illik megvendégelni a hőst... Nem akarsz véletlenül megvendégelni???
- Szép kis hőstett! -nevetett Ákos.- Na, mindegy, eljössz hozzám vendégségbe?
- Hmmm -töprengett egy darabig.- Jó. Ha annyira akarod, elmegyek. De csakis a te kedvedért!
- Persze, persze, hogy azért. Na, gyere!
A házikó előtt ültek egy nagy faasztalnál.
- Hogy ízlett a süti? -kérdezte Ákos.
- Hááát, nem is tudom... talán egy kicsit nyers volt...
- Azért hamar bekapkodtad az egész tállal.
- Mondtam, hogy csak megkóstolom -szerénykedett Gedeon.- Különben is, te beszéltél rá, hogy vegyek belőle! -magyarázta, majd hozzátette:- Mondtam már, hogy a hősöket almával is meg szokták kínálni? És, ha úgy gondolod... éppenséggel én is elfogadhatok egy almát.
- Éppenséggel? Ha úgy gondolom??? -ámuldozott, de azután csak legyintett.- Na, egyet kérsz vagy egy tállal?
- Tállal illik hozni, hogy a vendég kiválaszthassa magának a legszebbet.
Ákos hozott egy nagy tál almát. Gedeon alig ette meg a legszebbet, máris meglátott egy másik nagyon szépet, azután egy másikat és így tovább, míg az összes el nem fogyott.
- Jól laktál? -kérdezte Ákos.
- Mitől laktam volna jól??? Ugyanolyan éhes vagyok, mint voltam... Viszont eszembe jutott még valami! A nyak-ken-dő! -suttogta.
- Miféle nyakkendő?
- Az a helyzet -kezdett a mesébe-, hogy a madarak csúfolnak, mert rongyos madárijesztő vagyok, akinek még nyakkendője sincs. Ezért nem tudom őket elhessegetni. Nem fogadnak szót. De mindjárt félnének tőlem, ha lenne egy igazi nyakkendőm... Hááát, erről a nyakkendőről beszéltem én!
- Jó. Kapsz egy nagyon szép nyakkendőt is, de azután futás madarászni, mert a seregélyek meg eszik a kertet! És meg ne lássam, hogy a karodon csücsülnek!
- Nem csücsülnek! -rázta a fejét.- Most már félni fognak!
Talpig úrimadárijesztő lett Gedeonból. Sárga nyakkendőjével és egérrágta kalapjával dicsekedett a madaraknak, akik épp a karján üldögéltek, amikor Ákos meglátogatta.
- Na? Félnek tőled a madarak? -kérdezte.
- Félnek bizony! Rettegnek! Sőt, még a kertet is messze elkerülik... Látod, most sincsenek itt!
- Mert elröpültek, amikor megláttak.
- Az az egy-két icipici madárka? Az semmi. Különben is, azért repültek, mert elkergettem őket -magyarázta.- Ebből is láthatod, mennyire félnek tőlem!
- Vagyis a szép nyakkendődtől, nem?
- Attól is, de főleg tőlem! Sőt, elárulom, mitől reszketnek a legjobban...
- Na, mitől? -kérdezte Ákos és mát tudta, hogy Gedeon megint kér valamit.
- Egy szép pipától! Amiben nagyon finom pipadohány van!
- Pipa? Neked, Gedeon?
- Azzal még a faluból is ki lehet kergetni őket! Ha nem tudnád, minden tisztességes madárijesztőnek van pipája...
- Jól van, holnap keresek neked egy pipát és finom pipadohányt!
- De csak, ha nagyon akarod!
- Persze, hogy nagyon akarom! -bólogatott Ákos és megindult.- Jó éjszakát, Gedeon!
- Szia! És... már korán hozhatod a pipát! Engem megtalálsz!
Amint Ákos elment, Gedeonhoz még visszaszálltak, de csakhamar ők is magárahagyták a madárijesztőt.
"Hajaj! Elmentek. Hajaj! -sóhajtozott és nézegette az egyre fényesedő csillagokat.- Szép volt ez a nap! nagyon szép...!"
De ekkor valaki rángatni kezdte Gedeont. Kitépte a földből, felkapta a hátára és futásnak eredt vele.
- Ki vagy te?! Eressz el!!! -rúgkapált.- Ákos! Segítsééég! Rabló! Ákoskááám!
Reggel vitte Ákos a pipát és a pipadohányt, de nem talált mást, csak Gedeon kalapját és a kerítéshez vezető lábnyomokat. |
