Bekapcsolom a népbutító rádiót és döbbenten hallgatom a szenzációs hírt, miszerint egy kelet?...közép?...(de biztos hogy nem nyugat-európai ) mini állam fizetőeszköze – a forint – könnyezni kezdett. A hír hallatán fél óra elteltével sem ocsúdva, borotvával a kezemben állok a fürdőszobában, fürkészve tükörképem. Keserűen szembesülve önmagammal, megállapítom: Én bizony szocialista lettem!
Kutakodok az agyamban a szó jelentésén, mely a szocializmus hívét jelenti. A szocializmus pedig a kizsákmányolás megszüntetésén alapuló állami és társadalmi rendszert, amelyben az elosztás az egyén munkájának mennyisége és minősége szerint történik. Célja a szélesebb tömegek, alsóbb rétegek anyagi viszonyainak megjavítására irányuló törekvések Tényleg szocialista lettem! Én az egyszerű pórnéphez hasonlóan - inkább dolgozni akarok, mint lopni-csalni, hazudozni! Ám nyomban felvetődik bennem a kérdés! Ha ÉN szocialista vagyok, akkor ŐK KIK??? Ők, akik most az ország szekerét, vagy inkább saját szekerüket tolják?!
Óvatosan kinyitom a csapot és kiengedem belőle El-Qurta Ferencet, miközben a népbutító rádióból hallgatom tovább a (pusztába kiáltó,) megtört hangú szakértőt, amint a könnyező forint szenzációját magyarázza.
A tudor szerint a forint valaha nagy reményekkel lépett az ígéret földjére. Oda, ahol ígéret mindig volt, most is van, és mindig meg is tudják újítani. Ám a forint mostanra már ráunt az ígéretekre és lassan a szent könyvbe menekül, ahol az ősei – a pengők – pihenik vihar és sorsverte életüket.
Elképzeltem, amint eme bankjeggyel fizetők nem túl népes tábora értetlenül áll az esemény előtt, mert ők úgy érzik, mindent megtettek a forint megbecsülése érdekében, Ám hiába güzültek és gazoltak évtizedeken keresztül, a forintot gumigerincű emberek jócskán megnyesték. Néhány jól értesült tudni véli, hogy az „árpádmedencei” esemény nem új keletű dolog. Hosszú évekig tartó ballépések, aztán jobbra bukdácsolások, majd ismét kitartó, ám a korábbiaknál erőteljesebb balrúgások vezettek ehhez a huszonegyedik századi csodához.
Mert ugye kezdetben teremté az Úr a zöld hasú bankót, ami igen nagy pénz volt! – valaha. Ő volt a Tízforintos. Ám Petőfi addig szavalt, míg az Úr gyönyörűségében megduplázta azt, és akkor már kék színű huszas képében Kossuth nézett farkas szemet velünk.. A második napon ahogy a zöldülő tavaszból kék egű nyár lesz, hogy azt követhesse a fáradt barna ősz, úgy született meg a zöld tizes és a kék huszas után a barna ötvenes. És lőn a harmadik nap három pénze (három a magyar igazság), rongyos piros képében, aztán vaskarikában, majd kétszínű érmében, értékét tekintve is igen csak kisebbedve.
A negyedik napon Ady ódákat regél, Bartók lágy szonetteket zenél, és az emberek egyre jobban érzik, mindez bizony mit sem ér!
Az ötödik napon a Nagy Magyar sokáig állja a sarat, de ki keveset és csalfán vet, az bizony ebben e hazában igen sokat arat! Csak annak nem jut belőle, aki keményen megküzd érte!
A hatodik napon Mátyás, az igazságos, megjelenik ezres képében, s csatlakozik hozzá Bethlen Gábor is. Ők még lőn…lőn…de minek, mert az Úr(ak) szemében ők semmit sem érnek!
A hetedik napon Isten szegény teremtményei Szent Istvánra vágynak, mert miközben ők robotolnak, addig a nagyok ugyancsak lopnak, csalnak, és a tízezresből ők igen csak gyarapodnak.
Gondolnánk, a hetedik az utolsó nap. Szent István még állja a sarat, de sajnos jön a nyolcadik nap is, kevesek örömére, sokak bánatára, mert nekik nem lőn belőle annyi, amennyi köllene…Ezért az Úr letörli forintunk könnyeit és mennydörögve zengi: közember bízva bízzál, dédunokáiddal együtt néhány száz évig még güzüljél-gazoljál, hogy ebben a honban valamikor – tán egy másik életben - egyszer te is hízzál és gazdagodjál!
|