nomád próza

ha szeretsz valakit, szabadísd fel! egyszerű ez.
ha szeretsz valakit, rúgdald a köveket hazafelé, és másszál fára. autók között fuss át az úton; csukott szemmel táncolj lámpafényben, ha szeretsz valakit.
ha szeretsz valakit, írj róla blogot. írd le szépen: 'ma, kettőezerhét június hatodikán, este kilencóra hatperckor, (utc/gmt +1) szeretek valakit. egyszerű ez!'
ha szeretsz valakit, játszál neki lehangolt zongorán felemelő dalokat. hagy hallja, milyen szeretni valakit!
ha szeretsz valakit, küld el a picsába. és írj arról is blogot: 'szeretek valakit; de elküldtem a picsába. mondtam neki: menj már a picsába. istenem nagyon szeretem!'
ha szeretsz valakit, etesd a semmivel; szájába tegyél ízes falatokat, és ha már ráharapna, húzd ki gyorsan azt! had tudja meg, milyen ízű szeretni valakit.
ha szeretsz valakit, rejsd el őt frissen sült kenyérben. magad ásd el aztán puha földbe, és szúrj bele keresztet, arra írd rá: 'itt fekszek mert szeretek valakit'.
ha szeretsz valakit, eregesd a széllnek; meleg levegő emelje föl, vihar csapja földhöz; rövid zsinóron rángassák az elemek! had tudja meg, milyen érzés szeretni valakit.
ha szeretsz valakit, harapd össze nyelved; felejts el beszélni, csak zokogj mint az újszülöttek. ordíts, toporzékolj, csinálj magadalá; úgy mond el mindenkinek, ha szeretsz valakit.
ha szeretsz valakit, az lassan múljon el benned, mint a régi képek. nézegesd, gyűrögesd míg fakulnak a színek; s őrizd meg jól a keretét. emlék maradjon az is, amin nem látszik már semmi!
ha szeretsz valakit, ültesd forró vízbe, és húzd ki a dugót! teste forróból merevedjen hidegre! bőrén repedezzen a hiány; kádban száradjon ki minden reménye, had tudja meg, milyen volt szeretni valakit.

-

ha nem szeretsz többé, szabadulj fel! egyszerű ez. szabadságod kössön gúzsba!
ha nem szeretsz többé, írj róla verset, készíts róla képet. szedd rímekbe, színezd gyönyörűre; legyen művészeted, hogy nem szeretsz többé.
ha nem szeretsz többé, fogaidat tedd üvegpohárba! szerveidet rakd el formalinba; üveg szekrény őrizze meg részleteid!
ha nem szeretsz többé, tőgázzal szaladj betonfalnak; s aztán rükvercből saját magadnak. csikorogva forogj körbe - körbe, füstöljön az aszfalt utánad! had lássák, milyen az ha nem szeretsz többé.
ha nem szeretsz többé, bárányok kergessenek! angyalok vájják beléd körmüket, szentek átkozzanak!
ha nem szeretsz többé, meztelenül rohangálj az utcán, és tördelj faágakat. melledet verd ököllel, és üvölts az égre, had hallják hogy nem szeretsz többé.
ha nem szeretsz többé, szeressen mindaz, akit nem szeretsz; szeressék benned azt, ami soha sem lehetsz!
ha nem szeretsz többé, maradjon kezedben a virág, amit megszagolsz! szakadjon a lap, amit kihajtasz; törjön össze, amit tenyeredbe rejtesz! sírjon fel, kit simogatsz! had érezzék hogy nem szeretsz többé.
ha nem szeretsz többé, vessz el, mikor hazaérnél; síkítson füledbe a csend, lábadból szökjön el a mozdulat!
ha nem szeretsz többé, süljön ki a szemed! ragadjon el az halál; lovak vágtázzanak rajtad, fű ne nőjjön utánad, tapossa el emlékedet nagy sereg!
ha nem szeretsz többé, forduljanak el tőled az istenek; se mennyed, se poklod ne legyen, ha nem szeretsz többé.
ha nem szeretsz többé, szeressen az, aki miatt nem szeretsz többé; szeressen akkor, amikor már nem szeretsz többé.