Na, jó!
Egy jó író nem ír, mikor nem tud írni, ahogy Ancsel Éva mondta.
De egy jó író frászt kap a gondolattól, hogy ha ma nem tud írni, akkor holnap se fog tudni írni, holnap után meg végképp nem, és akkor lehúzhatja a redőnyt, az írásnak annyi, campo basso.

És ahogy telnek a napok, az íróból nem lesz más, csak egy naplopó, pimpót szopó, ponilópopót lopó, istenverte szerencsétlenség.
Mert ugyebár, az írósághoz írni kell!
Megélni belőle? Ugyanmár! Kit érdekel az a nyavalyás pénz, mikor az írás az öröm, és kiteljesedés, és luxus -mert elvégre lehetne dolgozni is!
Rendesen.
De sajnos írni, meg dolgozni nem lehet egyszerre, mert figyelni kell a gondolatokat, nehogy éppen akkor támadjanak, amikor az ember nincs felkészülve a befogadásukra.
Dolgozni! Az, kérem, luxus! Azt csak az engedheti meg magának, akinek nem kell figyelnie a gondolatokat!

Így aztán, egész nap készenlétben kell állni, és merengeni, és tétlenkedni, miközben a világ csak azt látja, hogy az az istenverte szerencsétlenség egész nap nem csinál semmit, és éhen halna, ha nem adna neki valaki kenyeret a szájába!

Hát, én mondom: nehéz az írók élete, de talán akkor a legnehezebb, mikor nem írnak.
Ezt feltétlen hangsúlyozni kell, mert tegnap rájöttem, hogy mindenkinek attól válik fontossá a munkája, ha tisztában van azzal, hogy milyen nehéz és felelősségteljes az, amit csinál.
A fontosságot, kérem, mindenkinek magának kell megteremteni!
Itt van pl. a könyvelés.
Az kérem, egy igazán komoly munka, és felelősségteljes is -biztosan , de annyi bizonyos, hogy pénzt hoz a házhoz.

A számomra azonban, a könyvelés nem más, mint érzéketlen, ostoba számok halmaza.
Néha mégis kénytelen vagyok könyvelni, mert valamiből nekem is élnem kell!
Így hát, szépen beütögetem a gépbe a számokat, ki mikor dolgozott, és mikor ment szabadságra, meg ilyenek.
Persze ott van a törvény, vagyis a játékszabály, amit figyelembe kell venni, úgyhogy néhány napot felül kell írni -ez persze nem szabályos, de a játékszabályok azért vannak, hogy papíron igazodjunk hozzá.
Na, és mivel az élet csak papíron igazodik a játékszabályokhoz, ezért a könyvelő dolga roppant nehéz! Ki kell számolnia, hány napot kell dolgozni egy hónapba, és addig kell variálni, míg papíron olyan nem lesz az élet, ahogy azt a törvény megköveteli.

De az a módszeresség, ahogy ezt egy igazi könyvelő véghez viszi!
Na, kérem! Az igazán ámulatra méltó.
Először szépen behúzgálja pirossal a szombatokat és a vasárnapokat.
Aztán megszámolja, hogy a négy vasárnapból akad-e legalább egy, ami szabad, mert ugyebár ez a törvény: az isten azért teremtette a hetedik napot, hogy megpihenjünk.
Ha mind a négy vasárnap dolgozott az az istenverte szerencsétlenség, akinek most papíron renbe kell tenni az életét -hát, akkor bizony gondolkodni kell!
Gondolkodni, hogy melyik vasárnapot írjuk felül...

Nehéz a könyvelők élete, én mondom! De különösen akkor a legnehezebb, amikor még gondolkodni is kell!