|
Az út szélén hagytak,
mint egy rühes kutyát;
Testemet vakító fájdalom járta át.
Össze akart roppanni minden csontom,
belőve bolyongtam ismeretlen utakon.
Túl sötét van, hogy visszaforduljak
nem találok haza…
Létezik az otthon egyáltalán,
vagy csak üres szó, ha azt mondom, „Haza”?
Habzó szájjal, lihegve keresem az utat,
gyomrom korog, szemem téged kutat.
Sántítva rohanok, nyüszítek utánad:
Kérlek gyere értem!
…már elgyengült a tudat…
Kérlek, vigyél haza,
vagy csak tarts elém egy tükröt;
Így mutatván utat.
|
