Ez már a sokadik év, mondod, szóra nem érdemes
Társai elröpültek féltőn dédelgetett álmaiddal
Olyan, akár a befőtt, mit az ember félre tesz
Távoli holnapok reményét büszkén várva írt dal
De, mint névtelen szakított ezredik szűz-liliom
Mely végtére ugyanúgy „egy a sok közül” marad
Vagy rózsafejről elhullott, hervadt, zizzenő szirom
Mit szél kerget meg, s felcsípik kíváncsi madarak
Amilyennek megéled rohanó perceid, órád, napod
Magadnak bírod majd, lehet mindez szép, kitüntetett
Leülni rá némán merengve jelenthet egy-egy padot
S hiánya fájó sebként lüktet, ha emléke füstbe megy
Íme, könyvjelzőnek e verset neked itt hagyom
Történeted lapjain van ékes, s van nyilván dicstelen
Volt néhány ünnepelt pillanat, s jeltelen sok nagyon
S kívánom, több legyen az áldás őrzött kincseden
Ajándékul nem hoztam aranyat, becses drágakövet
Csak dobozba zárva kallódna annyi tárgyad közt
Szó őriz szót, s a leírt emlék lesz, mely téged követ
Kibontja lányhaját, ha hozzá közelítve gonddal jössz
Gyújts gyertyát tehát, a perc tiéd, mit jövőbe vihetsz
Fénykép lesz az, sárguló, mikor újra eszedbe jut
Elmerült Atlantiszod, az az ifjú, boldog sziget
De megőrzi a mellé állított két lángkardú Kerub
Igazán élj, égve, emésszen vad, s mély szerelem
Csodák kútja méhed, íve fénylő csillagrajokat rejt
S míg könnyed szivárványán át új mosoly búj szemeden
Csak ábrándozz még, hunyd le pilláid és figyelj!
Hisz itt vagyok veled holnapokra, itt van gyermeked
Csontig rágó, farkas-kor ellenében óvó figyelem
Megroskadó válladnak támasz, hogyha űzve kergeted
Éjbe kóborolsz utána, s nem leled nyugalmad idelenn
Kevésre gyűltek, épp hogy elkezdődött, virágoz életed
Előtted a futásra váró pálya, nézd, szomjas tekinteted issza
Számolni kár még az álomba szenderült kócos éveket
Gubancolt munka-rengeteg várja, hogy jöjj hozzá vissza
És mégis:
Sokadik év ez, szó nélkül elmenni mellette: nem érdemes
Igaz, társai elröpültek féltőn dédelgetett álmaiddal
Mégis olyan, akár a befőtt, mit az ember félre tesz
Mint távoli holnapok reményét büszkén várva írt dal
2007-06-18 |
