Hívlak! Lehunyt szemmel illőn,
Miként veled csak az beszél, ki jámbor.
Hívlak! Utamat keresztezni időn,
Miként éjben világot csak az remél, ki bátor.

Hívlak. Suttogva a nekem szánt nyelven,
Hisz a te füleidhez elér minden élő, s holt szava.
Hívlak. Ritmust adni szívemnek szebben,
Hisz a te szózatodra ízesedik az élet borsa, sava.

Eszmélek. Követ érintve térdeimmel illőn,
Mégis távol szikládtól, alvilág kapuit nem eresztő váradtól.
Eszmélek. Mint kit kakas ébresztett időn,
Mégis távol orcád szépébe törő, tanúvére jelű házadtól.

Távol! Mert vért tapasztott nevedhez a sorra múló évszázad,
Nevedben ölve, lelket térítve végtelenszer, a pogányokra hulló hadjárat.
Távol. Mert a tanítástól járt messze a rendre húzó élő házad,
Rejtekből ölve, testet rémítve ezerszer, mint szomjúzóra rontó vadállat.

Közel! Megtisztult az emlékezet! Szentévi penitenciára szólította bárányait:
„Bocsássunk meg, és kérjünk bocsánatot.” - apostoli tett a méltó és eleven evangéliumért.
Közel. Hisz letérdelve eléd mind, legfőbb pásztorod hívta így imára pásztorait,
A tőled kapott szentségben „könyörögjön bűnbocsánatért gyermekei múlt és jelen bűneiért.”

Hívlak. Megtisztul az emlékezet,
Hívó szavamra megszakad a lánc.
Hívlak. Sötétség, lidércfény legyőzetett,
Elfúl a furulyaszó, megakad a tánc.

Érzem a választ, és igaz a vádad.
Szolgád becsapott, hamissá téve minden vágyat.
Hiszen hívó szavamat eddig nem hallhattad,
Csak egy üvöltést, a fásult lélek magányosságáét.

Érzem a választ, és elönt a bűnbánat.
Szolgád megcsalt, értéktelenné téve mindent, mi hű társad.
Hiszen belekiabálták a fülembe a károgást,
A veszni készülő élet vészmadaráét.

Malom vagyok, melyet sebes patak hajtott
Állandó, monoton körforgásra.
Nem tisztított, nem olajozott senki, rajtolt
Hiábavaló küzdelem, utolsó táncra.

Tollafosztott madár vagyok, melyet ösztöne hajtott
Folyton égbetörő szárnycsapásra.
Nem óvott, nem öltöztetett fel senki, sajtolt
Emésztő magány, önsajnálásra.

Szellem, vagy angyal volt a kísértő?
Takará testét az éj palástja.
Kaszás, vagy bukott volt a táncbavivő?
Homály rejti vonásait, mely sajátja.

A szolgának is voltak szolgái,
Hitvány démonok rágták, marcangolták énemet.
A bolhának is voltak bolhái,
Úrtalan bestiák idéztek meg téged, szívva a véremet.

Utam elől, fakómén legelte le a zöldet.
S álmom, minden éjen elűzte vad kutyák csaholása.
Talpam alatt ingovány maradt, mohó gebe elnyelte a földet.
S gödörszéli tánchoz, ütemet adott sírból kilépő csontok csattogása.

Veszett a hit, kihunyt a tűz.
Ekkor már ezerszer hívattak, idéztettek magam elé.
A keresztvizet is levedlettem magamról
Kifordulva, kivetkőzve minden jóból.

Veszett a lét, nem csapkodott többé szárny.
Ekkor már ezerszer hívattak, idéztettek magam elé.
Pogány bőrömet, védtelen húsom ízét kínáltam,
Megszabadulva, megfosztva minden jogtól.

Keserű szívemből, napfaló örökéjlidércek
Elcsenték a fényt,
Csepegtettek belé mérget, megváltásízű
Tünékeny reményt.

Reményt adtak, hogy szertefoszlik az örökké
Lesben álló rabló kétely,
Bizonyságot adtak, hogy a testtel együtt elmúlik
A lelkemet emésztő gyarló métely.

Hány csapda vár még rád, mennyi hiábavaló vágy,
Mennyi örvény?
Harsogták légy hát szabad, gátlástalan,
Odaát nincs törvény!

Elhalt a furulyaszó, véget ért a tánc.
Nagyúr vagy te is, tartozom hát a tisztelettel.
Már nem vonz a mélység, legyen csak arcomon ránc.
Távozz kérlek, és térj vissza idővel, az Úr áldásával, a vízkereszttel.

Hisz szeretni születtünk,
Túl rövid a lét, hogy fájjon!
Hisz élni küldettünk,
Túl kevés a fény, hogy bántson.

Malom vagyok, mely lisztet őrölt a magból előbb,
Végig előttem volt, mégsem becsültem a kalászt.
Madár vagyok, mely tisztet köröz a napod előtt,
Szárnyalhatok, mert a fellángoló tűzzel, elűztem a halált.

Áldozatot adok neked a kegyért, hogy tovább léphetek,
Egy szemet a kalászból.
Áldozatot adok neked a kegyért, amiért tovább élhetek,
És ez a búzaszem megvédett a haláltól.

Hisz az elültetett magból majd újra kalász terem,
Mert kenyérnek és vetésnek a jó búzaszem való,
S a kicsépelt magokból majd új kenyér sül, új vetés ül,
Testet, szellemet tápláló, megszentelt útravaló.

Hívlak! Felemelt fejjel, szívemben a kalász,
A mindenség, hálaadás vérednek.
Hívlak! Felemelt fejjel, számban a kenyér,
A megtisztult áldozat, az örök körforgásnak, az életnek.