| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Időtlen szerelem Ideje:: 07-05-2007 @ 08:14 pm |
|
|
|
|
Nem mozdul a levegő. Sötét van. Az utolsó fáklya is kialudt, és az utolsó kiáltás is rég elhalt már. Lassan elindul egy mozdulat. Letörölném a homlokomról az izzadtságot. A bőrömet és a szememet is marják már a sós cseppek. Vagy nem is az izzadtságtól és a portól ég és könnyes a szemem? Nem. Nem tudok sírni, csak a lelkem üvölt a végtelen, feneketlen kíntól. Üres térben – néma sikoly. Senki nem hallja – senki nem válaszol. Folyamatos, monoton – érzéketlen valóság. A Szerelmem, halott. S vele minden, mi fontos és szép volt az életemben. Eltemettem Őt. Sajnos, nem egészen méltón királyi rangjához, és eszményi szépségéhez. De a rejtélyt, hogy hol nyugszik, nem tudja meg senki, soha.
Gondoskodtam róla, és most magammal viszem a sírba a titkát.
Földi porhüvelyének biztonságos nyughelyet találtam. VI. Ramszesz sírja alatt vájattam ki a sziklába neki helyet, a Királyok Völgyében. A sírrablók, így nem zavarhatják meg soha szeretett fáraóm nyugalmát. Ki gondolná, hogy VI. Ramszesz (óvják az Istenek!) kincseskamrái alatt, még nagyobb kincs rejtőzik?! Az ifjú fáraó, Tutanhamon bebalzsamozott teste és új életéhez szükséges minden kelléke. Gyorsan kellett cselekednem, mert a papság és a hatalomra éhes nagyurak mindent tönkretettek…
Az Ehnaton halála utáni zűrzavarban, veje Tutanhamon lett az új fáraó. Az eretneknek kikiáltott Ehnaton álmát, az Új Egyiptomot, és annak új jelképét, a fővárost, Ahet-Atont, földig rombolták. A felesége, Nofretiti is halott volt már. Az új vallást és követőit irgalom nélkül kiirtották. Tutanhamon tulajdonképpen gyermek volt még, mikor trónra ültették. Végzetes perc volt. Megpecsételte a sorsát. Anubisz leheletétől volt fagyos ez a trón. A nagy Isten várt reá.
Próbáltam óvni és védeni Őt az intrikák és a hataloméhes rokonokkal szemben, de sajnos hatalom, nekem, nem volt a kezemben, ami segíthetett volna.
Ehnaton elrendelte minden rokona és szerettei sorsát, amikor felrúgott minden tradíciót. Semmibe vette az Isteneket és kikiáltotta az egyistenhitet, Aton mindenhatóságát. Ehnaton halála után, hiába vette fel az új fáraó a Tutanhamon nevet, hódolva ezzel Amon Ré, a régi vallás nagy Istene előtt, már késő volt. Az Istenek megbosszulták! Apósa bűnei, az ő vállát is nyomták. Ő sajnos semmit sem látott az egészből. Nem látta át az összefüggéseket, hiszen oly fiatal volt még. Nem volt a környezetében senki, aki megvédhette volna. A szerelemnek élt, és elvakította önnön Isten-Király volta. Elhitte, hogy ő is Isten. Nem történhet vele semmi, amit Ő nem akar. Ifjú feleségével övék volt a világ. A legnagyobb civilizáció, Egyiptom, gyönyörű hazánk Istene és Királya volt. S most, a teste itt fekszik a szarkofágban, három koporsóban.
Hogy én, ki vagyok? Egy barát. Egy művész. Apám, a nagy Imhotep tanítványa volt, a zseniális építész-polihisztor szerény követője. A nevem, Taita.
Az aranyművesség titkainak legjobb ismerője. Nem érem meg a 33. születésnapo-mat. Nagy kegy volt az Istenektől az is, hogy ismerhettem őt. Szolgálhattam, és titokban szerethettem. Azt, hogy észrevett egyáltalán, apámnak köszönhettem. Mesteri szobrait én aranyoztam be, és merész épületterveihez kikérte a tanácsomat. A fáraó észrevett és szeretett mindent, ami szép, hiszen Ő is nagyon szép volt.
Egyetlen méltó tárgyat sikerült alkotnom, mely elkíséri túlvilági életében, egy maszkot. Egy halotti maszkot. Most is látom magam előtt…
Ez a csillogó hideg fém és kő, az Ő vonásaitól, egy káprázatos Isteni arcot formál. A tisztaság, és a végtelen nyugalom sugárzik belőle. A pillantása, az életet adó folyamot tükrözi vissza. Ré, a Napisten, csillogó meleg sugaraival örök harmóniát ötvözött ember és fém között. A színarany az egyetlen, mely méltó e fenséges archoz.
Bár a szemei, festés nélkül voltak a legszebbek! Ahogy az Istenek megterem-tették őket. Hosszú, sűrű szempillái és meleg tekintete megigézett mindenkit. Ezzel fogott meg engem is. A lelke, minden pillantásával köszöntötte azt, aki oly szerencsés volt, hogy Ő ránézett. A felesége volt az egyetlen, akit irigyeltem is e kegyért, hogy hosszú percekre elveszhetett ebben a mély folyóban. Mint amikor felhevült testet lehűtik a hűs habok, úgy nyugtatta meg az ember lelkét, ha a szemébe nézett.
Naiv volt. Ábrándozó. Tehetséges. Ha énekelt, még az Istenek is felhagytak minden civódással. Őt hallgatták és ettől jobban odafigyeltek az emberekre is. A Nílus hatalmas területeket árasztott el, ezzel termővé tette ezt a sivatagos, napégette birodalmat. Gazdag lett a termés, szaporodtak az állatok.
Tényleg Isten volt, vigyázott népére!
Arányos, szépen formált teste volt. Finom bőre, lágy, de határozott mozdulatai. Járása és tánca, maga volt a megtestesült Szerelem. Basztet Istennő macskaléptei. Imádta a kígyókat. Oly finoman bánt velük, hogy még a legveszélyesebb hüllő is, mint egy kismacska, úgy hízelgett neki. Esküszöm, hogy hallottam őket dorombolni! Vagy csak a képzeletem játszott velem?
Nem tudta, hogy szeretem. Nem tudhatta, hiszen ki vagyok én? Mint apró szkarabeusz a fenséges sólyomhoz. Hórusz volt Ő, a hatalmas Isten, míg én csak egy földi halandó. Így is köszönök neki minden percet, amit a közelében tölthettem. Ittam minden szavát, és bódultan élveztem bőre olajos illatát.
Munkám jutalmaként, örömében egyszer egy csókkal jutalmazott. Azóta is őrzöm ajka ízét, mint a legnagyobb kincset, mit ember kaphatott. Őszintén, tiszta szívvel szeretem Őt.
Meggyilkolták! Apámmal mindent kockára tettünk, hogy a gyilkosság után ne vesszen el a drága teste, és a lelke ne bolyongjon az alvilág szellemei között.
A királyi család megmaradt hűséges tagjaival együtt, lefizettük a papokat, hogy balzsamozzák be a testét és a körülményekhez képest, hozzá méltó szertartással és rangjához illő kincsekkel, használati tárgyakkal együtt helyezzük végső nyughelyére.
Piramist nem építhettünk Neki, mert a politika legyőzte, és jelentéktelen gyermek-fáraónak állította be Őt. Minden, mi utána marad, a papok jóindulatán múlik. A történelmet a politika, a papok írják.
Letöröltem az izzadtságot a homlokomról. Véres lett az arcom. Nem az én vérem. Az utolsó munkásoké, akik lezárták a sírt. Kénytelen voltam őket feláldozni, hogy senkinek ne árulhassák el, kit indítottunk isteni útjára a Napbárkán, a Királyok Völgyéből. Mindenről gondoskodtunk, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben. Étel, ital, bútorok, kincsek, sőt, még a szolgálók faragott szobrai is, melyek életre kelnek és szolgálják tovább. Minden megvan, amire csak szüksége lehet.
Apám a temetés és a búcsúnk után Núbiába szökött, hogy pásztorként élje tovább az életét, míg a végzet hozzá nem fordul. Mindkét fáraót elvesztette, kik megbízásaikkal az egekbe szárnyaltatták tehetségét. Most lányától is elköszönt, megértve ragaszkodásomat az egyetlen élethez.
Most pedig, itt van ez a tőr. Én is megyek, hogy odaát is gondoskodhassam Róla. Hogy odaát is szerethessem.
Már nem vagyok szomorú, hiszen a szerelmem, egy örök életen át fog tartani. Ha kegyesek lesznek az Istenek, talán be is teljesedik…
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 07-05-2007 @ 09:54 pm
| Hozzászóló: lena1 (Ideje: 07-05-2007 @ 08:21 pm)
Comment: Írásod érdeklődve olvastam és nagyon tetszett,
mert az egyiptomi kultúra, misztika az egyik legnagyobb érdeklődési köreim közé tartozik.
Puszi. Lena |
|
|
|
|
| Hozzászóló: veva (Ideje: 07-05-2007 @ 09:58 pm)
Comment: Elnézést, de átszerkesztettem az írásodat (nem volt egyszerű ;)))! Ugyanis lehetetlen volt elolvasni, annyira széttolta az oldalt. Remélem, megfelel így. Valami pre kódot szedtem ki belőle. --- veva - moderátor. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: macduff (Ideje: 07-05-2007 @ 10:13 pm)
Comment: Sziasztok! :)
Köszönöm szépen a segítséget és a figyelmet! :) |
|
|
|
|
|
