Új utakon táncolok, ha akarom,
munkások aszfaltoznak még
az új utakon,
valamiről már írtam rég,
párszor hittem, ez a vég,
mert ennél jobb már nem is leszek,
rosszabbnak meg úgysem hiszek,
meg amúgy sem, csak mindig
magamnak, bár minden változott,
változatlannak képzeltem az eget,
de télen kabát kell, nyárra meg meleg,
s én mindig csak cipőben jártam,
valaki máséban általában,
most elindulok az új utakon,
azt hiszem, kellene egy új cipő,
rózsaszín és nyűhető,
mert hosszú lesz ez a dolog,
térben és időben vadulok,
gondolod kedves lesz türelmed hozzá?
Sétálj velem, ha futok, fuss,
fogd s ereszd a kezem,
ha félek, cammogj, mint az idő,
ha kérek, beszélj, mint a csend, mikor
szóra vágyom, rózsaszín cipőben,
széthordott kabátom, te hozd nekem kérlek,
és ne hallgass, ha szavakkal zenélek,
Mert az új utakon nem lesznek valami dalok,
csak elmondom egyszerűn, hogy
miről álmodok, nézzük az ismeretlent,
vagy keressük a titkot az idegenben,
s ezekről lehet rímet is tudok,
vagy szavakkal festegetni fogok,
s ha látsz valakit rózsaszín cipőben,
lehet, hogy én leszek, lehet hogy nem,
de érdemes lesz rá felfigyelni,
rózsaszín cipőben akarok élni.