Luis de Borges: Az iránytű
Ami van, csak puszta szó: Minden jel szerint sorokba róva. Éjeken és ha fent a Nap dongó hang a végtelen, zajos áradat - benne az új kaland, majd csend megint.
Ahogy Kártágó, Róma - elveszünk mi mind és halnak szavak a bűnös Bábel alatt. Ha nézem magam - eltévedek, mint a vak: rejtély vagyok, száz alak s nem értem a kínt.
Nevek mögött a semmi nincs megnevezve - érzem, ma vonz az árny, hogy a kék egekre égjek és legyek a fénylő mutatója.
Álmaim úgy peregnek, akár az óra percei. Tenger és part összeér, amint a határ tűnik el egy madár szárnyain.
az eredeti:
Una brújula
Todas las cosas son palabras del Idioma en que Alguien o Algo, noche y día. Escribe esa infinita algarabía Que es la historia del mundo. En su tropel
Pasan Cartago y Roma, yo, tú, él, Mi vida que no entiendo, esta agonía De ser enigma, azar, criptografía Y toda la discordia de Babel.
Detrás del nombre hay lo que no se nombra; Hoy he sentido gravitar su sombra En esta aguja azul, lúcida y leve,
Que hacia el confín de un mar tiende su empeno, Con algo de reloj visto en un sueno Y algo de ave dormida que se mueve.
2007.
|