| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Félrelépés Ideje:: 07-22-2007 @ 10:38 pm |
|
|
|
|
| | | A kamaszlányka, az osztály és tanárai kedvencei közé tartozott.
Szerény, illemtudó, bár kiemelkedő képességekkel nem rendelkezett, de mérhetetlen szorgalmával pótolta apró hiányosságait.
Vékonyka alkata, egy törékeny gyermekből lassan alakuló kis kamaszlány külső jelei figyelmeztették a környezetét, hogy nővé érik.
Nem zavarta testének változása, sőt büszkén viselte a női nem legszebb ékét, mellkasát megfeszítve jár- kelt, hogy -ime, nézzétek-.
Az osztálytársai a szemük sarkából méregették, főképpen azok, akik nem dicsekedhettek ilyen változásokkal.
Haját gondosan ápolta, ragyogott a tavaszi napsütésben, a mély melegbarna szemének különös varázst kölcsönzött gesztenye hajkoronája.
A 8. osztály már készülődött az év végére, lassan búcsút kell inteniök a kedves iskolának, és tanári karának.
Fájó szívvel gondolt a búcsú pillanataira, s félve az újtól, a hogyan tovább kérdés, ott motoszkált a fejében.
Szülei nagyon szerették, de sajnos idejük nagyon kevés volt öccsére és reá.
Az édesanya három műszakban dolgozott, nehéz betanított munka kérgesítette törékeny kezét.
Az édesapa nagyon sokat volt távol a családtól a munkája, a kötelessége elszólította. Fegyveres testületnél dolgozott, s a szolgálat letelte után csak a pihenésre jutott ideje.
Igaz, különös ünnepnapnak számított, ha egyszer-egyszer vasárnap szabadnapja volt. Ekkor a családból kirándulni vitt valakit, kopott motorkerékpárján, ezek az alkalmak színesítették életüket.
Megesett, hogy háromszor fordult, mire kis családját levitte Balatonra, hogy együtt élvezzék a fürdés örömét.
Az apa szinte egész nap a motoron ült, mert mire együtt voltak és lubickolhattak, kezdődhetett az egész fuvarozás elölről.
Egy hétfő reggel, mikor az iskolába ment, majd az udvaron csoportosultak négyen barátnők, kitárgyalták, hogyan is telt a vasárnap.
A hangadó Margit volt, s nagy hangon kezdte mesélni, hogy milyen titoknak jutott a birtokába.
- Képzeljétek, a szomszédunkban lakik egy kövér nő, és azt híreszteli az Apukádról, hogy halálosan szerelmes belé.
mondta a kislánynak.
A kislány meglepődve fogadta a hírt, de egy kicsit büszke is volt, hogy lám-lám milyen csinos az én apukám, megakad a nők szeme rajta.
Eszébe jutott, hogy neki is feltűnt már, ha vasárnaponként véletlenül együtt utaztak a villamoson, a nők nagyon kitartóan figyelték, fixírozták, de ő nem gondolt semmi rosszra.
Így teltek a hetek, abban a tudatban, hogy apjának titkos rajongója van.
A mamának nem mondta el, mert nem akart fájdalmat okozni.
Ezek tudatában, most már ő volt az, aki kiváncsiságával ostromolta ismét barátnőjét.
- Margit! Mit tudsz? Van-e újabb pletyka?
Margit nem tudott többet, vagy nem akart többet mondani, de az, sosem derült ki.
Egy reggel még iskolába menetel előtt, gyorsan a közeli közértbe indult vásárolni, hogy ezzel is segítsen a mamának.
A lakótelepi házsorok között ment, míg egyszer, csak a sarkot ahogy elhagyni készült, eléugrott egy kövér nő, karján egy csecsemővel.
Ápolatlan benyomást keltett, és nevén szólította:
- Néz csak! Bemutatom a testvéredet, és az orra elé tolta a pólyában szunnyadó csecsemőt.
A kislány nem értette, mit akar ez a félbolond, ezzel a kicsi babával.
A nő most már egyre hangosabban, sírástól elcsukó hangon újra ismételte a mondandóját.
A kislány oldalra kilépett, kikerülve a terebélyes asszonyságot, majd hangtalanul összeszorult torokkal, gyors menekülő léptekkel elsietett a közért irányába. Torkát az elfojtott sírás szorongatta, gyermeki esze kezdte összerakni az eseményeket, és a kép összeállt.
Tudta akkor már, hogy ez a szerencsétlen félbolond, az apja titkos imádója.
Vajon, mi igazság lehetett a hallottakban, nem tudta eldönteni, de különösen csendes volt aznap, a barátnői is észrevették.
A különös találkozásról nem mesélt senkinek, bezárta kis szívébe titkát, és csak hurcolta hónapokon keresztül, ezt a nehéz terhet, nem volt kivel megossza kételyeit, mert hitte is, meg nem is, a történetet.
Ekkor már különös érzékenységgel figyelte az édesapját, a késő esti szolgálatokat, de ő némán hallgatott, őrizte titkát, és figyelt.
Jött a pályaválasztás, érezte ingatag a talaj a lába alatt, mihamarabb felnőtté kell válnia, önálló keresetre lesz szüksége, mert nem tudni, mit hoz a holnap.
A továbbtanulást hiába erőltették szülei, tanárai, ő gyorsan akart felnőtté válni.
Tervét meg is valósította, mert két év tanulmányi idő után már dolgozó nővé nőtte ki magát, egy hirdető cégnél titkárnőként dolgozott.
Új barátok, és a nagyon korai szerelem is megtalálta, mely biztonságot jelentett számára.
Viszonylag csendesen teltek a család napjai, mígnem munkájából hazaérve, édesanyja dagadtra sírt szemére lett figyelmes.
Kérlelte,
-Anyukám mi a baj?
De az anya, csak rázta a fejét, és zokogott.
Nem tágított, újra és újra kérlelte, avassa be a titkába, mondja el miért sír.
És akkor az édesanya, gyermekét magához húzva, kapaszkodott, abba a gyenge felnőtté vált gyermekbe, és görcsös zokogásával alig tudta elmondani,
-Délután a postás levelet hozott, és híreket, bizonyos nőről.
-A hír az, hogy Apádnak van egy zabigyereke, és már három éves.
Elkezdett forogni vele a konyha, mintha körhintába ültették volna, a fülében dobok doboltak, keveredve az anya zokogásának jajaival.
Így sírtak összeölelkezve, siratták az elveszett családot, a reájuk váró gondokkal.
Ott lebegett előtte a hogyan tovább? Ekkor rájött, milyen jó, hogy már önálló keresettel rendelkezik, nincs kiszolgáltatva, és segíteni tud anyukájának a testvér felnevelésében.
Gyűlölte az apját, gyűlölte, mert elrabolta tőle az ifjúságát, a hitét, a férfiakba vetett bizalmát, hogy ennyi éven át, képes volt velük ezt tenni.
Átnézett az apja feje fölött, hiába sírt, kemény lett a szíve, nem tudott hinni a megbánásában.
Csendes civódások voltak, inkább a lelkük háborgott, harcoltak a holnapért.
Egy este, mikor az ételt az édesanyja az apja elé tálalta, szép csendben azt mondta:
-Holnap pakolj, és menj el!
A kislány felzokogott, mert sajnálta az apját, szerette, minden hibájával együtt, belekapaszkodott a karjába. majd az apja, lassan elindult a szoba felé, az anya csendesen sírva követte tekintetével, de nem mondta: Ne menj, nem akarom. Pedig a szíve ezt diktálta, de szívét örökre bezárta, eltemette a boldog évek emlékét.
Az apa gyors léptekkel valamit a kezében rejtegetve, szorosan a karját a törzse mellé szorítva, köszönés nélkül kirontott a lakásból, rohant a ház előtt álló motorjához, felpattant rá és elment. Az anya a gyermekével kiszaladtak a bérház hosszú folyosójára, és kiabáltak,
-Gyere vissza, gyere vissza!
Kiáltásukat az apa már nem hallotta, mert a motor zaja elnyomta hangjukat.
Az anyának szörnyű sejtése támadt, beszaladt a szobába, majd jajveszékelve kiszaladt, és egyre azt kiabálta:
-Elvitte, elvitte, ó jaj istenem.
A kislány nem értette, mit vitt el, hiszen nem volt táska, de a szeme semmit nem észlelt, mert elvonta apja megtört tekintete.
Mit lehet még elvinni, amikor mindent elvitt?
Az anyja sírástól elcsukló hangon rebegte:
- A fegyverét.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 07-22-2007 @ 10:38 pm
| Hozzászóló: Eroica (Ideje: 07-23-2007 @ 07:22 am)
Comment: Drága Ilike! Olyan komoly gondolatokat keltettél bennem olvasás közben , azután a befejezés... olyan kiábrándító volt. Szeretettel: Erika |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Helena (Ideje: 07-23-2007 @ 02:13 pm)
Comment: Erikám drága!
A történet nem így ért véget. Ez az első fejezet.
Még hosszú évekig éltek együtt, mert összesírtam őket, ugyanis a szüleimről meséltem. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Eroica (Ideje: 07-23-2007 @ 06:26 pm)
Comment: Istenem... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Tupir (Ideje: 07-24-2007 @ 10:59 am)
Comment: Torokszorító élmény volt olvasni, azzal a tudattal,hogy igaz történet.Várom a folytatást... |
|
|
|
|
|
