Én, mikor szólítalak, ajkamon csönd az ima
Szent helyed felett angyal számtalan kőröz,
Befogadja máig, attól, hogy az első paripa
Vitéze alatt megérkezett a zsíros, új földhöz

Nem kárhoztatlak, s nem verlek, te hányatott
Csak rívok veled, gyalázatodban is magyar
Kin évszázadok pokla, s idegen szó vágtatott
Ki mégis parasztként is jobban tudja, mit akar

S fiát más hitető zászlóhoz nem lehetett kötni
Bár jobbágyszolgává tette őt sok uradalmi kor
Szívzsebébe varrva hordta Rákóczit, Petőfit
Elment meghalni az eszméért, tudva mikor

Az én hazám mindig ilyen volt, s marad vagyon
A külföld hóbortja kényszerből, ha érdekelt
Ékesen reppent hű vérrel táplált szavakon
S ha veszni látszék is napja, szabadon énekel

Szerelmes nemzetem, nemcsak könny tesz együvé
Feszegették igaz, s gaz árulók néma tagjaink
Sosem lesz botor barom, kinek szíve csak egy ügyé
Szűznél jobbat beszél a lepel, s a Vér, mit arra hint

Mit sem tudó gyilkosok álnok húsvéti keze
Hogy egyenlően állhasson úr mellett a paraszt
És lelkének terhét viselje az, ki vétkeze
Hirdettessen hát ez is, ez áldott, tüneményes tavasz!  

2007-07-23