élet vízében fogantatott 
tulipánból, nők szirmából 
emberke született rég hajnalán,
tulipánból életfa is született, 
világfaként gyökeresedett,
öröktől növekedett, s égigérő lett,
ágai ősidőktől fogva a Földet, 
a végtelent karolják,
vigyázva tartják, el ne vesszenek,
törzsét galaxisok világítják,
színezik, sziporkázzák előttünk,
bölcsőnkből kimászva fel, 
s feljebb igyekszünk titkos hívásra 
a fán és időn, felfelé, fel, fel,
imákba álmodjuk az életet, 
hallgatjuk fentről az igét,
hallgatjuk fentről a sors üzenetét,
időben tisztulva ezek vételétől,
a szellemi tudásunkba érleléstől,  
életvonalunk az égigérő fán, 
lengedez, tekereg, mint lián, 
vezet minket fel, csak fel,
az út hosszú, s tanult lett, 
már érezzük a korona rengetegéből
a mennyekbe álmodott anyáink, apáink
fényeit, kereső hullámait, …
megérkeztünk, visszaérkeztünk, …
s életünk feladatát elvégezve 
szellemünk itt e koronába lényegül,
annak részeként vigyázzuk, rendezzük
a korona tetején a Napot, a Holdat,
az ágak között és milliárdnyi végein 
a fénylő csillagokat, 
a mesékbe rajzolt égi csodalámpásokat,
féltőn vigyázzuk a forrást, a tulipánt,
a mindenek életfáját, az embert, 
és a szellemben növekedő tudást



(2005.)