Kavarognak bennem az érzések, a gondolatok. Egymással

versenyeznek, azon viaskodnak, melyikük tud eluralkodni rajtam...,

megpróbálom elfojtani az érzéseimet, lecsillapítani a gondolataimat.

Muszáj, mert úgy érzem, máskülönben megőrülök. Meg amúgy is, ...

írnom kell, írni tartozom magamnak, másoknak, a szeretteimnek, meg

annak akit érdekel... A VÁRÁS is az őrületbe tud kergetni. Várni arra,

akit szeretünk... Ez a lehető legfájdalmasabb, leggyötrőbb érzése az

emberi léleknek (Talán rosszabb, mint az elválás?). Nem tudjuk, hogy

hol, merre, mit csinál Ő. Csak várunk, járkálunk fel, s alá idegesen azt

várjuk jön, vagy nem...

Halál = nyugalom, végső megnyugvás. Az élet legszebb pillanata, mikor

az örökké nyughatatlan lélek áttörve dimenziók külső - belső kapuit,

kitör a testből, a börtönéből. Csodálatos és félelmetes egyszerre.

Mindenki döntse el, melyiket válassza. Nekem, személy szerint

megváltás lesz, -lenne- kitörni a testemből és szárnyallni a

végtelenbe. Mindent egyszerre látni, csak legyen időnk megérteni,

felfogni. Először ismerős idegenként köszön ránk az Élet odaát, de

ahogy a test hozzászokik a forró fürdőhöz, úgy szokik hozzá a lélek is

az Új Világhoz. Ez már mindannyiunkkal megtörtént már, nem egyszer,

 nem kétszer, de nem emlékszünk rá. Elástuk magunkba a lehető

legmélyebbre, nem is óhajtunk vele foglalkozni, csak éljük a

hétköznapjainkat, szépen sorban, mint a beprogramozott robotok. Ez

nem baj! Csak egy kicsit nyissuk fel a szemeinket, próbáljuk megérteni,

elfogadni, hogy van más is, nem csak ez a Világ! Merjünk hinni

bizonyos dolgokban. (Kicsit pihen az agy, nyugodtabb a lélek, de az

ismeretlen-nyughatatlan érzés még mindig itt pihen a vállamon.)

Szerelem: Furcsa érzés, általában jó, de túlzásba ne vigyük, mert

csapdába esünk még a végén. (A saját magunk által ásott csapdába.)

Lehet csendes, tiszta, mély érzésű, lehet tüzes (nem szenvedélyes!!!),

állandó kudarcokkal, idegeskedéssel, ami általában attól van, hogy ez

az Érzés túlteng Bennünk és nem tudjuk függetleníteni az érzéseinket a

gondolatainktól, tetteinktől.

Lehet önző is mely mindent tud, csak adni nem. Főleg szabadságot.

Azt csak elvesz! Belőlünk és a Társunkból egyaránt. Ilyenkor töredezik

lelkünk apró darabokra és a végén elporladunk, mind fizikailag, mind

lelkileg..

Rövid az élet, ha szeretünk valakit, tartsuk meg! Ne anyagi dolgokkal,

földi javakkal, hanem Érzéssel, saját Magunkkal.

Engedjük, ha kell útjára a másikat, hisz Mindenkinek joga van azt tenni,

amit csak akar. Bízzunk a másikban, saját magunkban. Ha nem tudunk

bízni, akkor tegyük helyre az érzéseinket és amint megtörtént, menni

fog.

Mindennek a lényege, az alapja - még az Életnek is - a tanulás és az

önismeret. (Ismételjük meg saját magunkat, így láthatóvá, érthetővé

válnak a hibáink, amelyeket onnantól kezdve gyerekjáték lesz kezelni,

javítani. Ez persze nem könnyű sokszor egy élet is kevés hozzá, mégis

meg kell próbálni. Hogy jobb emberek legyünk, hogy mások is jobb

emberek, és az egész Világ is egy jobb, szebb Világ legyen. Bármit

meg tudunk valósítani, ha eléggé akarjuk és hiszünk benne, ez segít

minket az Élet Iskolájában. "SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG!" Semmi más

dolgunk nincs, csak adja mindenki önmagát és minden tökéletesnek

fog látszani. Játszani könnyű, a nehéz az, hogy megtaláljuk, megtudjuk:

Kivel-Mit-Mikor és Hogyan játsszunk. Nekem csak egy ember fontos,

egy ember Ő jelenti az életet, ami fontos, s Ő adja életem értelmét.

2000. április 7.