A tó tükrén a szellő, apró kis fodrokat borzolt, hol sötétebb, hol világosabb kékségével mutatta mélységét.
A parton, nádcsomók táncot jártak, a szél lüktető ritmusára. Ringó derekuk, úgy hajladozott, mintha karcsú leánykák tánckara bűvölte volna a szemlélőt.
Hajladoztak kecsesen, barnuló fejüket szemérmesen lehajtva, megadva magukat a szellő érintésének.
Szép volt a víz, a távolban hápogó vadkacsák örömkiáltásai törték meg a tó körüli csendet.
Nagy, suhogó szárnycsapásaikkal futottak a vízen. Bemutatójukat mindig csodálattal szemléltem, majd egyszerre, szinte parancsszóra felemelkedtek, és a tó, egy távolabbi öblében, nagy fröcsköléssel, talpaikat a víz fodrozó tükrébe bevágták, mint amikor a lovas a ló szügyébe belevágja a sarkát, ők is ezt tették.
Ismét csend, csak egy fakopács serénykedett szorgosan, gyógyítgatta a környező fákat az élősködőktől.
- Nini -, a nádcsomók közül egy kis pézsma bújt elő, gomb orrocskáját fennhordva fürgén előbújt, majd ismét eltűnt a nádas rejtekében.
Ülök a parton, és szememmel végigsimítom a tó tükrét… Mélyet szippantok a hajnali felkelő nap melegével átitatott levegőből.
- Jó ez a nyugalom… megállapítom.
Ez a béke.., ez a csend, a természet neszei.
Csak az ébredő madarak éneke zavarja a csendet, de mit zavarja, - hisz ez a csend hangja .-
Előveszem a felszerelésem, szépen, sorban felállítom a botokat.
Még jó, hogy hoztam egy kilónyi megszáradt kenyeret, beáztatom, majd összekeverem, egy kis aromával megbolondítom, majd kukoricadarával dúsítom, igazi hal csemegét készítek.
Jól meg is tömöm az etető kosarat, felszúrom a harmatgilisztát a horog végére és kész a bot, a bedobásra.
Már nagyon vártam a mai horgászatot, kissé idegesen hajítok, jó nagy dobással, a tó közepére beküldöm az etető kosarat. A víz tükrén megfeszül a damil, elhelyezkedek és várok…
Várok… és várok, de semmi mozgás, igazítok a damil hasán, egy jelzővel felékesítem a bot végét, mely arra hivatott, hogy jelezze, ha kapás van.
A nap már szépen felkúszott az égre, még jó, hogy egy nagy fa tövében vertem tanyát, mert megvesznék a hőségtől. Igaz ennek nagy a veszélye, mert nem kellő odafigyelés esetén, alkalmanként a fűzfát kezdem fárasztani.
Sandán oldalra pillantok, nem látja-e valaki ügyetlenkedésemet.
No, de most minden sínen volt, csak a horgász szerencsém el ne hagyjon, mert otthon az asszony majd mondja a magáét.
Egy nagy betyár az asszony, meg szokta kérdezni, a hajnali indulás előtt
- Tettél el szappant?
Csodálkozó tekintettel, kérdőn ránézek,
- Az minek? Kérdezem.
Huncut mosolyával rávágja,
- Csak azért szívem, mert ha sz@…rt fogsz, meg tudd
mosni a kezed.
Hát így indít utamra, ha éppen nem szegődik mellém.
Ülök a bot mellett, bűvölöm a hegyét, nem is messze egy jó nagy tükrös vagy fél méter magasra kilövi magát, mintha engem akarna heccelni, no várj csak!
Nagy becsapódással visszazuhan a tóba, hatalmas karikákat rajzolva a tó tükrén.
- A fene egyen meg, mit szórakozol itt velem,
mormolom az orrom alatt.
Mint akit áramütés ér, felugrok és feszülten figyelem a bot hegyének játékát, a jelző karikám is lerepül akkorát bevágok.
Elégedetten oldalra sandítok, - ki látja..
A szomszéd stégen horgászó átkiabál,
- Jöjjek segíteni? Végre, lesz tán valami, nem ülünk itt hiába.
Szerényen tiltakozom,
- Ne fáradjon János bácsi, boldogulok.
Tekerem az orsó karját, egyre idegesebben, mert húz a hal, de bizonytalan vagyok a nagyságát illetően. Addig, amíg nem tudom a víz felszínére fektetni, mindig elfog valami különös izgalom, mert lehet, a fogás eredménye sok minden.
Egyszer egy szegény vadkacsa szedte fel a horgomat, remélem nem ismétlődik meg.
Már egész közel van, forog a víz, de nem olyan nagy az örvénylés, mint ahogy én azt szeretném.
Feszülten tekerem… és egyszer csak megpillantom.
A méreg a fülembe szaladt, éreztem, hogy elvörösödik a fülem, mert egy óvodás, középső csoportosnak mondható keszeg forgolódott, és csinálta a rumlit.
Kiszabadítottam a horog hegyét a szájából, szerencsére, csak a szélébe akadt.
Gondoltam is rögvest,
- No ha ezt az asszony látná, kapnék érte.
Mert szerinte nem állatbarát az, aki fájdalmat okoz.
Mondja is mindig, hogy:
- A legyet is kiviszed a lakásból, nem lehet agyoncsapni, de szegény halat kínozod.
- Van is igazsága, de nem árulom el neki.-
Ott tartom a kezemben szegényt, és búcsúzóul úgy teszem a vízbe,
- Küld az öregapád! Mert pórul jársz.
A keszeg, fürge farokcsapásokkal beúszik a nádas nyújtotta védelmébe.
Ülök és várok, várom az öregapját.
A nap lassan elbújik a domboldal mögé, de hiába lesem a vizet, nem mozdul.
A kis keszeg már a tó másik végében meséli az öregapjának a kalandját,okítja, hogy nagy ívben kerülje el azt a nádas melletti kis öblöt, mert ott egy
felbőszült horgász várja őt, a hatalmas merítőhálójával.
Morgolódva összepakolok, és megyek megmosni a kezemet.
|
