Az úton lassú léptekkel haladt, táskáját kezében tartva, céltalanul ment, időnként megállt, mintha nem tudná, merre tovább, csak bele a semmibe. Karcsú lábait finom cipő ölelte, puha, ruganyos léptekkel haladt a sötét macskaköves utcán. A lámpások ringatózó, halovány fénnyel kisérték. A cipője sarkának koppanása messzire hallatszott, mintha apró kis dobpergések lennének, ébresztgették az alvókat. Figyeljetek rám, kipp-kopp, figyeljetek rám… Az úttesten, egy fekete kandúr rohant át a lába előtt, későn észlelte, mert a gondolatai nagyon messze jártak. Időnként zsebkendőért nyúlt a táskájába. Sírt..., csendesen, mély fájdalommal. Mint egy holdkóros, kószált az éjszakában, a kabátja félig nyitva, s valami fehér, lágy anyag kandikált ki, a kabát alól. Talán valami finom ruha, vagy a hálóinge, mert időnként az egyik oldalon, jobban kilátszott egy apró fodor részlet.
A szemközti házban éppen ablakot nyitott egy kócos fej, kicsit kíváncsiskodva kinézett, beleszippantott mélyet a friss levegőbe, majd szemrevételezte a kései sétálót. Látta, fiatal karcsú alakját, szépen fésült haját, mely megcsillant az utcai lámpások fényében. Igaz, egy-egy tincs félig leomlott a vállára, rakoncátlanul, mint aki hirtelen indult útjára, az éjszakába. Fürtjeit próbálta feltűzni, de nem volt most fontos a haja, nem bajlódott tovább, csak egy kósza kísérletet tett, egy kényszerű mozdulatot. Lelke kusza szálait próbálta rendezgetni, kibogozni. - Mi történt? Miért e változás? – A kérdések csak gyűltek, de választ, most sem kapott… Az éjszakai kíváncsiskodó, csodálkozó tekintetével kísérte, hosszan nézett a nő után, s megállapította, hogy nagyon csinos lehet, és mily magányos ezen az éjszakán. Aztán hirtelen, a fiatal nő lépteit gyorsítva, a közeli taxiállomáshoz sietett, mint aki gyors döntést hozott, hogy hova, tovább. A kíváncsiskodó behúzódott, visszabújt sötét ablaka mögé, és figyelt, lélegzetét visszafolytva várta a folytatást, mert érezte, hogy valami vibrál a levegőben. A nő állt, vagy fél órát a taxi állomáson, talán éjjel 1 óra is lehetett, amikor begurult csendben a taxi. Tétován az ajtóhoz lépett, pár szót váltottak a nyitott ajtónál,lehet, hogy az útirányt beszélték meg, majd beszállt a kocsiba, kissé vonakodva. A kíváncsiskodó hiába fülelt, csak hangfoszlányok jutottak el hozzá. A függöny mögül leste az eseményeket, mert érdekelte a fiatal nő, aztán, el is szállt az álom a szeméből, mert már kevés alvással is beérte. Kedvenc időtöltése volt, a szemközti házak ablakainak megfigyelése, hol égnek a lámpák, megmozgatta a fantáziáját, és történeteket talált ki e kései órán. Ezzel múlatta az időt, és jól el is szórakozott. Egyszer csak kigurult a taxi az állomásról, szintén az volt az érzése, még nem dőlt el, merre vegye az irányt, aztán kikerült a látóköréből és ott maradt a kérdéseivel. Újra szőheti a gondolatai fonalát, s talán csak megvirrad végre.
A fiatal nő a taxiban, a hátsó ülésen foglalat helyet, félfenéken ülve, mintha minden pillanatban arra készülne, hogy felemelkedjék, tele szorongással, félelemmel. Egyszer csak, a kínos csendben, a taxis megszólalt, - Hová vigyem? Eldöntötte már?- A nő pár percig tétovázott, csendben, szinte alig hallhatóan bemondta a címet. A hangján különös reszketés volt érezhető, - nagyon zaklatott lehet szegény -, gondolta a taxis. Felkeltette a figyelmét a nő, érezte riadt viselkedését, s további kíváncsiskodó kérdéseivel faggatni kezdte a nőt. - Mit keres ilyen későn éjszaka az utcán? Tán valami baj van? - Ezzel a kérdéssel, elindított egy lavinát, a nőből kitört a zokogás, csak sírt és sírt, a feltett kérdések megválaszolatlanul maradtak. Testét rázta a zokogás, nem érdekelte, hogy egy idegen előtt elgyengült, nem tudta fájdalmát rejteni. A taxis leállította a kocsit,ráért, úgysem volt túl nagy forgalma, gondolta egy kicsit elbeszélget a fiatal nővel. A nőben fel sem merült, hogy az éjszaka közepén egy idegen férfi társaságában még talán valami veszély is leselkedhet rá. A taxis meleg hangja nyugtatóan hatott rá, a kérdései aggodalmat tükröztek, és segíteni akarást. Nem kellett soká várnia a taxisnak, a kérdéseire jöttek a válaszok, folytak a panaszok, segélykiáltás volt minden szó. Tanácstalanság, hogyan tovább… Majd hirtelen, a síró nő egy nagy halom zsebkendőt elővett a táskájából, és gyors mozdulattal bedugta a félig nyitva lévő kabátja mell részébe. Rendezgette a zsebkendőket, szemét lesütve zavarában - bocsánat -, mentegetőzött. No lám, gondolta a taxis, egy fiatal anyuka lehet, kinek eljött az etetés ideje, és a drága anyatej csak folyik, a könnyeivel versenyezve. Mi történhetett, hol a gyermeke, tanakodott, és fürkésző tekintetével próbálta a képet összerakni az eseményekről. Így beszélgettek ott késő éjszaka, talán egy órát, és a taxis nyugodt, hangon megszólalt. - Tudja kedves, én azt tanácsolom, ne menjünk a szüleihez, mert a problémája úgysem oldódik meg. Csak őket is felzaklatja, és mi lesz a két pici gyermekével? Haza kellene mennie. – A nő, közben a sírást már abba is hagyta, hangja elsimult. Eszébe juttatta ez az idegen, és a csordogáló tej, amiről teljesen megfeledkezett bánatában. A két otthon alvó gyermek, talán, a pici már sír, éhes, hiszen szoptatni kellene, mert folydogált a teje a duzzadó melleiből, jelezve hogy eljött az etetés ideje. Mélyet sóhajtott, mint aki erőt szív magába. A külső segítség, a jó szó, az emberség, megtette hatását, és csendben csak annyit mondott - Igaza van, menjünk -, majd bemondta a címet. Tudta, mire megy haza, mert egy-két óra nem változtatta meg a helyzetet, a borgőz ennyi idő alatt nem tűnik el, talán reggelre elszáll a párja mámora, de félt a reggeltől, mert holnap egy másik nap következik, talán, újabb fájdalommal. Most erősnek érezte magát, erősnek a gyermekeiért. - Fizetek uram, itt álljon meg kérem, mondta a taxisnak. A taxis atyáskodó hangon csak annyit mondott, - A vendégem volt. Hálásan nézett a taxisra, elcsukló hangon mondta - Köszönök mindent. Szemét lesütve gyorsan kiszállt a kocsiból, még egy futó, búcsú pillantást küldött a taxis felé, s várta a szemek biztató bátorítását, és eltűnt a bérház bejárati kapujában. A taxis még ott állt egy darabig, kíváncsi tekintetével pásztázta az ablakokat, vajon felgyullad-e valahol a gyenge fény. Egyszer, meg is pillantotta, a földszinti lakás ablakának fényét, s egy pillanatra, a függöny is megmozdult. Jóleső érzés fogta el, hogy valakinek segíteni tudott, ha mást nem, vigaszt nyújtott, mikor szüksége volt valakinek őrá. Régen magányosan élt, nem tartozott senkihez, mert aki fontos volt, már nincs többé.
Pár hét múlva útja éppen arra vitte. Ismerősnek tűnő édesanya tolta a babakocsit. Letekerte az ablakot, és kedves mosollyal üdvözölve kiszólt a kocsiból, - Csókolom! Jól vannak? Az asszony az ismerős hangra odakapta tekintetét, és boldog csillogással a szemében válaszolt, - Köszönöm, most jól. Jó volt reá tekinteni, hosszan nézte, még a visszapillantó tükörből is figyelte, hogy az anyaság boldogsága, hogyan sugárzik ebből a fiatal nőből.
Annak az estének köszönhetően, ha tehette, útba ejtette azt az utcát, és boldog volt, ha nagy ritkán, láthatta az asszonyt, akit a nappali fényben egyre szebbnek látott.
|