magamra kapom a tegnapot,
ujjaim közt az idő forog…

melegen tartott vágyakat, egymásnak adott
álmokat, napokba szedett boldog
perceket, örömöket, évekre beosztva,
hajnali együtt ébredések édes ízeit,
a fájdalom, a bánat , a düh könnyeit
kirámolhatnám egy pillanat alatt
elmém zeg-zúgos rejtekéből,
s eléd dobhatnám keserveim,
melyeken könnyedén léptél át,
s mondhatnám lazán, menj tovább…
rajtad kívül , a világ
velem lesz teljes, magamnak ,
s nincsen annyi dísz és cicoma,
amit ha felrakhatnék rád,
hozna mást, változást,
hisz dísztelenül is enyém vagy,
választottál és választottalak
te is tudod
(a lét fölött csak árnyak vannak
a lét alatt meg a halottak)
értelemszerűen vagyunk magunknak
kóválygó lelkek a földön
kik egymás mellett megtorpantak…
egyszerű játék ez ,emberre szabva,
mit a hatalmas teremtő irányít
s ha keresnéd a játék szabály'it
nevetve mutatna fricskát ,
mert sorsod, hogy keresd a párod
s mikor azt hiszed ,megtalálod
bomlottan lépsz tovább,
emlékeidbe zárva a tegnapot,
az életet, a csodát, a hatalmas mágiát,
vagy, létezel, én neked, te nekem
ezt úgy hívják: szerelem.

magamra kapom a tegnapot,
ujjaim közt az idő forog,
megállítani nem tudom,
aszott kezemmel aszott
kezed fogom….