Nézem a naptárat, milyen lassan vonssza Hetekké gyűlik a napnyi csorgó idő Ősz hajszálak hullnak elkönyökölt csontra Vastagszik a derék, s fáj, ha mozdul csípő
Hosszú volt, gyermekem, itt e három év Hiányodba fáradt merengő gondolat Hogy hallanék felőled egy szót, várom még Dőreségem fölött szárny't halál bontogat
Már sokszor küldtem Nektek, kedves Szüleim Üzenetem a galambbal vissza-visszatért Írtam, növögetek, s jól vagyok e szerint Istennek Hárfása lettem, mert arra kért
A felhők világa, gyönyörű és örök Mint más gyerekeknek, szárnyam nőtt nekem is Tekintgetve lentre felétek kőrözök S mintha látnám néha, hogy integetve hívsz…
Nem láthatlak, tudom, de hívlak, egyre-egyre Múltnak mécsesében a tűz már kialudt Ablakom homályán fel-feltekintgetve Föld-fogolyként várok, s fázom itt cudarul
Pedig nyár van; mesélhetnél, Veled mi lehet? Felhők szélén ülsz-e társaiddal játszva Vagy angyalszárnyaiddal hasítod az eget? S gondolsz-e még gyakran az édesanyádra?
Szomorúság lep, ha Távol-Földre nézek Elsimítanám a borút jó apámban Hiányzik dalotok, óvó ölelés’tek Mikor nevettetek, ahogy rúgkapáltam
És én édes-mamám, hogyha szíved dobban Megrezdül a tavon egy szál pici rózsa Mert a szereteted mindenütt ott van Hajnalonként érint könnybe mártott csókja
Kicsiny szál lenyúlik a végtelen mennyből Emlékedre, Csöppünk, rákapaszkodunk S nem jönnek -csak érzések- a szavak egyből De reméljük ott fenn jól vagy, s csókolunk
A naptárat nézem Tőled távolodva Újholdra teli jő, évre csöndes évek Így lett, így akarták, visz a folyó sodra S majd, ha úgy akarják anyával Hozzád térek
2007-08-23 |