Jöttem. Akár a gyalogbodza. Lábon.
Keletrül. Által heted-hét határon.

Cipőm se nem vót, hát a talpam kopott,
szavam a csendben mindegyre csak fogyott.
Nem vót aranyam hat fazékkal,
tömjénem, mirhám hat marékkal.
Nem is vótam csak afféle
földön-futónak személye.
 
Jöttem. Hátomon üres tarisznyával.
Haragba vótam ottan a világgal.

Azt hittem, jobb lesz nékem majd a sorom,
ha a múltomot végleg hátra hagyom.,
Vissza se néztem, csak előre,
ami vót, nem kértem belőle.
Nem sírtam könnyet senkiér,
utószor is csak magamér.

Jöttem. Egyedül. Nem vót ottan társom.
Az Istent kértem, tán itt megtalálom.

Megértő szívre lám, seholse leltem,
majd belehaltam, annyira kerestem.
Jobb a fának, ha erdőben áll,
madárnak is, ha párra talál:
Mér nem ád nékem az Isten?
Tán én aztat nem érdemlem.

Aki elment messze, 's nem tér meg másnapra,
Aki elment messze, 's nem tér meg másnapra,
elfelejtik aztat, nem lesz aki várja.

Én is felejtődtem, itt se ott se vagyok,
búval telnek rajtam a szomorú napok.
Búval telnek rajtam a szomorú napok.

2004-05-26