A VERS
A vers az, amit el kell mondani.
Nem lényeges, hogy hallja valaki,
Mert ott ég belül, fáj, kapar, szorít;
Mint megnőtt magzat, kikivánkozik.
Sírni restellek. Dicsekedni meg
Nincs amivel, és nincsen akinek
Búmat-bajomat eldadoghatom;
Rejtenivalómat így mutogatom.
Egyedül fekszem szakadt huzatú ágyon:
Túltettem magam hiú ábrándon, vágyon,
De élni még kell, és dolgozni muszáj,
S hogy könnyebb legyen, vers lesz, ami fáj.
Kihűlt versek, elvetélt magzatok,
Füzet lapjain sok néma, kis torok.
Satnyák, suták, mégis babusgatom, S hogy dalra kelnek, néha azt álmodom. |