Mint fűszál, remegve hordom sorsomat,

Jöhet éjjel, s az alkonyat,

Holdsugárban úszom,

Reggel a napfény hívogat.

Mindenütt fény, védve ölelnek,

De olykor elveszek,

Mikor a sötétség elkövet

Ellenem bűnt, fájdalom színeket.

Esélyem akad, bennem

A nyugvó nyughatatlan,

Ahogy ledobja szívem

Tökéletes álarcomat.

S még akkor sem

Hazudik tekintetem.

A nyár képei visszaintegetnek,

S én kapaszkodom beléjük szüntelen.

Mert ez az, mely éltet,

Ha végképp elhagyott

Minden fegyverem.