Izabel egy szép vidéki városban élt élete első saját lakásában. Már nagyon vágyott az önállóságra,hogy végre ne kelljen minden tettéről beszámolni valakinek. A tökéletes boldogsághoz még más is kellett volna,de erre most még nem gondolt. Élvezte az önállóságot,és azt ami ezt lehetővé tette.

Annyi sikertelen próbálkozás után végre nyert egy kis pénzt a lottón,így megengedhetett magának egy kis lazítást. Munkahelyén már hónapokkal korábban kért néhány nap szabadságot,de akkor még nem tudta,hogy az anyagi fedezete is meglesz hozzá. Így vidáman tervezgette úti célját. Most elutazhatott volna Görögországba vagy akár Párizsba is,de a nagynénje is meghívta a Balatonra. Mivel még nem volt barátja akihez szerelmesen hozzábújhatott volna a Szajna vagy a görög tengerparton egy langyos nyári estén úgy döntött,hogy a Balatonra megy. Ott legalább nem lesz egyedül,mert a nénikéjénél fog lakni. Nem ez volt az első balatoni nyaralása,de mindig szívesen ment oda.

Izabel csodálatos napsütésben szállt le a vonatról a kis balatoni falucska állomásán. Nagynénje nem várta a vonatnál,mert nem is tudta,hogy mikor érkezik. Ez nem okozott gondot Izának,mert eltöltött már néhány nyarat Gitta néninél.

Mikor leszállt a vonatról első útja a vízpartra vitte. Gyönyörűen sütött a nap, és hívogatóan csillogott a víztükör. Nem messze a mólónál hattyúk úszkáltak. Kecsesen,könnyedén siklottak a tükör sima vízen. Ahogy békésen úszkáltak Izát kissé szomorkás érzés töltötte el.

-Még ezeknek a madaraknak is van párjuk,mivel mindig párosával úszkálnak.-Mielőtt teljesen elöntötte volna ez az érzés gyorsan tovább sétált és inkább a tájban gyönyörködött. Szemben a túlsó parton büszkén sorakoztak a hegyek. A hegyoldalakon békésen álldogáltak az aprócska házak,és közöttük hosszan nyúltak el a szőlők. Olyan tisztán át lehetett látni a túlsó partra,hogy meg lehetett számolni a házakat. A népi megfigyelések szerint ilyenkor másnap borongós,esős idő várható. A vízen is vihar előtti csend honolt. A horgász stégek is üresen álldogáltak,hiszen a tapasztalt horgászok tudják,hogy a halak este vagy reggel kapnak legjobban. Ilyenkor napközben a strandolóké a víz,de most még legfeljebb csak néhány német és az edzettebbek fürödtek. Még kell egy kicsit melegedni a víznek ahhoz,hogy a strandolók elárasszák a partokat.

Mielőtt Iza beállított volna a nénikéjéhez bement a helyi élelmiszer boltba,hogy vásároljon egy-két dolgot. Még vacsora előtt megérkezett Gitta nénihez,aki nagyon örült neki. Aznap este hosszúra nyúlt a vacsorájuk. Sokáig beszélgettek,már majdnem hajnalodott mire lefeküdtek.

Másnap a népi megfigyeléseknek megfelelően valóban egy lehangoló,borongós reggelre ébredtek. Egyre csak gyülekeztek a felhők,és a szél is felerősödött.

Már csak ez hiányzott-gondolta Iza.-Ilyen pocsék időben még felkeklni sem érdemes.Így aznap elég sokára bújt elő a szobájából.Délelőtt a konyhában segített Gitta néninek, és közben jókat beszélgettek.

Ebéd után mégis kisétált a mólóra,és nézte a part felé rohanó hatalmas tarajos hullámokat.A víz haragossá vált,a hattyúk is eltűntek.

Iza leült egy nagy,lapos kőre és nézte a vihar közeledtét.Már süvített a szél,így észre se vette,hogy hátulról valaki közelített felé.Már a háta mögött állt,de még mindig nem vette észre.Csak amikor valaki óvatosan megérintette valaki a vállát akkor riadt fel gondolataiból.

-Szervusz.Tegeződhetünk?-szólította meg egy idegen férfi hang.

-Szervusz.-válaszolta Iza,és kérdőn nézett rá.

-Már láttalak a vonaton,örülök,hogy te is idejöttél.Péter vagyok,örülnék ha megismerkedhetnénk.

-Izabelnek hívnak,örülök,hogy találkoztunk.Honnan jöttél?

-Pécsről érkeztem és tanár vagyok.-hangzott a válasz.És te?

-Én is Pécsről jöttem,adminisztrátorként dolgozom,de félek már nem sokáig.-mondta szomorúan a lány.

-Jobb munkát találtál?-kérdezte Péter

-Sajnos nem.Leépítés van a munkahelyemen,és úgy látom,hogy aki kicsit is nélkülözhető attól megválnak.

-Majd eltart a férjed.Ő is itt van?

-Nincs férjem.

-Örülök,hogy nincs.

-És ha van barátom?

-Az még nem jelent semmit-válaszolta a férfi.

-Ez viszont a vihar közeledtét jelenti-és a fekete felhőkre mutatott a lány.-Menjünk még mielőtt elered az eső.Szia!

-Várj!Hazakísérhetlek?

-Inkább siess haza mielőtt eláznál,még biztosan találkozunk.Szia!

-Szia-mondta szomorúan Péter.-Biztos lehetsz benne,hogy egy ilyen kis helyen találkozunk még.

Másnap egész nap szakadt az eső,dörgött,villámlott,mintha a tó fölött nyílt volna meg az ég. Iza lehangoltan nézte a vihart a szobája ablakából. A vadul süvítő szél még a hatalmas nyárfák törzseit is könnyedén billegtette jobbra-balra. Félelmetes látvány volt. És egyre csak ömlött az égi áldás. Már teljesen elöntötte a víz az udvart. Csak gumi csizmában lehetett kimenni ha elkerülhetetlenül fontos volt. A házak előtti árkok is színig tele lettek vízzel.

Reggelre szépen kitisztult az ég, és gyönyörűen kisütött a nap is. Csak a vízzel teli vízóraakna árulkodott az előző napi felhőszakadásról. Ugyan szépen sütött a nap,még hűvös volt,de napozni azért lehetett. Ahhoz még direkt jó is volt,hogy nem volt még olyan meleg és még egy kicsit a szél is fújdogált. Azt mondják a szeles nap jobban barnít. Iza boldogan sietett le a partra. Jól estek neki a nap cirógató sugarai,de ő most másra várt. Nem is kellett sokat várnia,Péter hamarosan megjelent,de nem egyedül. Két másik lánnyal jött,egyenesen felé tartottak. Iza meglepetségében mozdulni sem tudott. Nem gondolta volna,hogy ennek a nem túl helyes férfinek egyszerre két barátnője is van. Ezzel még nem ért véget a meglepetések sorozata. Mire Péter bemutatta egymásnak a lányokat érkezett két másik férfi is. Így egész jó kis társaság jött össze.Beszélgettek,kártyáztak,esténként jókat sétáltak és közben vidáman etették a hattyúkat. Olyan volt,mintha ismét diákok lettek volna. Pedig már jó néhány éve nem az iskolapadokat koptatták. Nem volt igazán jó az idő,de ők azért nagyon jól érezték magukat.

Ezzel a néhány önfeledt nappal Iza szabadsága is a végéhez közeledett. Már csak a hétvége volt hátra,aminek órái gyorsan peregtek. Még egy vidám nap a barátokkal,egy beszélgetés Gitta nénivel,,és már el is szaladt ez a néhány nap.

Vasárnap reggel az állomáson az utolsó pillanatban ismét meglátta Pétert aki a barátait kísérte a vonathoz.

-De szép is lett volna ha Péter engem kísért volna ki.-Szomorkodott magában a lány. Ekkor hátulról váratlanul megérintette egy kéz.Mint az első viharos napon a móló egyik kövén.

-Látlak még a nyáron?-fordult Péter mosolyogva Izához.

-Talán,még nem tudom.

Ezzel a két mondattal véget is ért Iza rövid szabadsága.Még néhány pillanat,és egy újabb találkozás reményével már robogott is vele hazafelé a vonat.