Napok óta készülök, hogy leírjam Marcipán történeteit, de mindig akadt valami jó kifogásom arra nézve, hogy miért ne MA kezdjek bele.
Most úgy döntöttem, nincs több kifogás, és elkezdem.
Hamarosan indulnom kell a vonathoz, de most az nem számít.
Eldöntöttem, hogy írok, hát írni fogok, míg csak az időm engedi.
Szóval, Marcipán -becsületes nevén Szelídi Márton, akit mindenki csak Marcinak hív -, épp oly váratlanul pottyant az életembe, mint mindenki más, aki valaha is fontos volt számomra.
Persze, nem is sejtettem, hogy valaha is fontos lesz számomra, csak úgy, egyszerűen elkezdtünk levelezni.
Aztán egy szép napon, találkoztunk is.
Akkorra már valami furcsa barátság kötött minket össze. Valamiféle eltéphetetlen kötelék, amiről mindketten tudtunk, és egyikünk sem értette, de nem is akartuk tudni, mi a fene ez! Olyan ritkán esik meg az ilyesmi! Jó ez így!
Sütött a nap, mikor először találkoztunk. Marcipán csak annyit árult el magáról, hogy talpig fehérbe öltözött.
Hát, papuskám! Tényleg tiszta fehérben volt! Fehér nadrág, fehér ing, mint valami elbaltázott mennyasszony!
Melyik pasi öltözik fehérbe?
Marcipánon kívül. Mert Marcipán egy pillanatig nem zavartatta magát. Fehérbe öltözött, és kész! Pukkadjon meg a világ!
Emlékszem, én egyszer öltöztem fehérbe, mikor levágattam a hajam. Úgy gondoltam, most már minden mindegy, akár fehérbe is öltözhetek.
Valahogy Marcipánról is ez jutott eszembe. Hogy csak azért öltözött fehérbe, mert neki is minden mindegy. Persze, egyáltalán nem látszott rajta, hogy neki minden mindegy lett volna!
Fülig ért a szája, két vállról szemembe szórta mosolyát, mikor beszállt a kocsiba és azt mondta:
- Szia!
Megfigyelted már? A történelmi pillanatokban mindig ilyen agyoncsapottak a párbeszédek.
- Szia -feleltem határozatlanul, és közben igyekeztem úgy csinálni, mintha kicsit sem lennék meglepve.
- Wow! Mi ez a zene? Igazából szerelem?
- Másolt példány -sütöttem le a szemem. -Sosem tudok vigyázni a CD-kre, úgyhogy mindig lemásolom őket.
- Hú! Ez igen! De jó neked! Két példányban is megvan az Igazából szerelem zenéje. Eredetiben és másolva...
Na, Marcipántól ezt ott, helyben megtanultam. Jó nekem. Bár én sosem tudom, miért jó nekem, de ha egy idegen beszáll a kocsidba, tutira kitalálja egy perc alatt, miért jó neked. Hát, légy résen és figyelj! Figyeld meg, miért jó neked!
Mióta Marcipánt ismerem, azóta igyekszem résen lenni.
Figyelem magam. És lassan már én is elhiszem, hogy tényleg jó nekem.
Szóval, Marcipánnal épp egy buliba mentünk, mikor csupa fehérbe volt, én meg már nem emlékszem, mit viseltem. Csak arra emlékszem, hogy beugrottunk egy boltba, hogy vegyünk valami apróságot a vendéglátóknak.
Persze, mindig nagyon nehéz valami apróságot venni, mert az ember sosem tudhatja, mire van igazán szüksége a másiknak, úgyhogy én ilyenkor mindig egy Bachia boltba szoktam betérni. Ott tutira találsz valamit, amitől jó érzése támad annak, akit megajándékozol.
No, szóval, betértünk az első Bachiába. Már tudtam, hogy jó nekem, és elég jól sikerült eltitkolnom, hogy mennyire meg vagyok lepve a csupa fehér szereléstől.
Csak arra nem számítottam, hogy mihelyst belépünk a boltba, Marcipán rácsodálkozik majd az eladó lányra, és hangosan megjegyzi:
- Látod, milyen harmónikusan mozog? Ez fantasztikus! Oda nézz! Egyszerűen lenyűgöző!
És mintha valami sosem látott tájat nézne, leült a bolt közepére a földre, és teljesen átadta magát a látványnak.
Akkor én még alig ismertem Marcipánt, úgyhogy fogalmam sem volt róla, hogyan kell ilyen helyzetekben zavartalanul mosolyogni. A lány természetesen kérdőn rám nézett, én igyekeztem úgy tenni, mintha nem lenne semmi különös ebben a helyzetben, egyedül Marcipán ült a bolt közepén rendíthetetlen nyugalommal, és úgy pásztázta tekintetével a mozdulatokat, mint aki tudja, hogy ezt csak itt és csak most, és soha többé sehol nem lehet látni, és ezért a lehető legtökéletesebben rögzítenie kell minden kockát az emlékezetében, vagy csak a retinájában, vagy fogalmam sincs, hol akarta rögzateni, de hogy az idők végezetéig elkapott minden pillanatot, abban mai napig biztos vagyok.
Ehj, mennem, kell!
De legalább elkezdtem!
Majd folytatom. |
