Nem vagyok önzőbb, mint a többi ember. Nem vagyok intelligensebb, jobb, vagy éppen tehetségesebb. Amit elértem, azt a véletlenek szerencsés sorozatának köszönhetem, vagy talán az előre megírt sorsnak.
  Sokan ismernek, de nem tudják, ki vagyok. Nem tudják, hol lakom, van-e családom, honnan jöttem, hova tartok. Ennek ellenére sokan kedvelnek. Vannak, akiknek Bill Coneghen néven mutatkoztam be, és vannak, akik Thomas Nellnek hívnak. De hát mi jelentősége van egy névnek?
  Pszichiáterként dolgozom egy előkelő környéken levő magánrendelőben, ahol pácienseim sok pénzért elpanaszkodhatják valós vagy vélt sérelmeiket. Van egy hangulatos kis éttermem is a város másik felében. A berendezés meglehetősen pritán, de a vendégek szeretik, a legtöbbjük törzsvendég lesz az első alkalom után.
  A valóságban én, Bill Conaghan - Thomas Nell nem foglalkozom az égvilágon semmivel. Nincs rá szükségem, se okom, hogy valami felesleges dologgal kössem le magam. Egy hobbim van, vagy inkább szenvedélyem, ami kitölti a napjaimat, leköti a figyelmemet és teljesen kielégít: figyelem az embereket.
  Vannak emberek, akiknek érdekel a sorsa. Eleinte csak játék volt az egész, de ma már komoly. Olyan ez, mint egy kirakós játék; minél több információ kerül be a képbe, annál árnyaltabb a jellemrajz. Ez az én délutáni szappanopreám, azzal a különbséggel, hogy bár csekély mértékben, de beleszólhatok az események alakulásába: jótanácsok, elejtett megjegyzések, tudják...
  Nem érzem úgy, hogy bárkit is becsapnék. Hogy manipulálom őket? Ugyan! Nekem teljesen mindegy, hallgatnak-e rám, vagy sem. Ettől ez még az ő életük marad.