Lénárd József

Egy árnyékvonal széle

A végtelen, mi bennem lakozik
forrong az örök szerelmed után.
Minden érzés újra lopakodik
legyen az tánc, vagy vad ének csupán.

Csókjaiddal itt vagy. Egy nyurga lány
szorítja karom, s lelkem vonaglik.
Úgy érzem égek, mint nap sugarán
árnyékvonal széle, ahogy kopik.

Oh de szeretlek. Hidd el, önzésem
soha sem volt, mégis szenvedésben
éltem a fény és árnyék vonalát.

Ne csodáld, ha a homályból a vágy
Hozzád kötözött zápor-mosta tájon.
( Hátam mögött sok a sáros lábnyom. )