Bennem a szent szenvedés
fáklyája nem lobog.
nem jajgatok,
nem kérek bocsánatot,
mint a botfülű zenész
akit kifütyülnek,
mert szívemben
fenséges dallamok
születnek.
Zengésük talán csak
érző füleknek
dobhártyáin
rezzen meg.

Fűzfapoéta vagyok!
mert hangom megreked,
ha énekek
árasztják el lelkemet,
de fényes szárnyaimon
napra szállok!
Tűzvirágok
égetik szívemet,
s nem várok
senkitől sem vigaszt,
mert nem fog
rajtam semmilyen átok!

Mert bennem a tehetség
csillagként nem ragyog!
Festő vagyok,
de vakon nem láthatok!
Vásznaimon nincsen fény!
Milliárd színeim
reményeim,
velem vakok.
Titkaim
a megátalkodott
hit fátylain
átfénylenek mégis mind!